Munkakörsegéd
Munkakörsegéd
Munkakör segéd
Az Érték Vagy! Portálon háromféle eszközzel segítjük a regisztrált felhasználókat a megfelelő, egészségi állapotnak és megmaradt képességeknek megfelelő munkakörök megtalálásában. Az MMK álláskeresőknek segítünk megtalálni a megfelelő állásajánlatot, a munkaadóknak pedig segítünk megtalálni a legalkalmasabb jelöltet. Ezek elérése érdekében az alábbi három módszert dolgoztuk ki:
Az első és második módszer logikája nagyon hasonló. Közös bennük, hogy az MMK álláskereső személyek egyéb körülményeit veszik figyelembe a számításaik során. A különbség, hogy az első módszer az állásajánlatokat szűri, a második pedig az álláskereső számára megfelelő munkakörökre tesz javaslatot.
A foglalkozási rehabilitáció legfőbb specifikuma, hogy egy egészségkárosodással élő álláskereső számára, jelen esetben egy MMK felhasználó számára hogyan tudunk olyan álláskeresési szolgáltatást biztosítani, amely a megfelelő munkakörök felajánlását és betöltését teszi lehetővé számukra. A rendszerbe épített algoritmusok emiatt figyelembe veszik az orvosi vagy komplex szakvéleményben található egészségügyi tényezőket, amennyiben a felhasználó ezeket megadja a Portálon a regisztráció során. Ezek azok a munkakör betöltéséhez kapcsolódó egészségügyi tényezők, amelyek korlátozhatják, vagy akár ki is zárhatják egyes foglalkozások és munkakörök sikeres betöltését. Amennyiben a megváltozott munkaképességű személy egészségi állapota nem érinti az adott tényezőt, akkor abban a tényezőben alkalmas a munkavégzésre. A rendszer továbbá figyelembe vesz olyan adatokat, mint az iskolai végzettség, szakképzettség, szakmai tapasztalat, nyelvismeret, jogosítvány, stb.
A rendszer eredményes működése érdekében meg kell adni ezeket az adatokat a regisztráció során. Minél több adat kerül feltöltésre egy álláskeresői profilban, annál pontosabb lehet a fenti két módszer.
A foglalkozásokhoz kapcsolódó egészségügyi tényezők a További részletes információk rész lenyitásával érhetők el.
A FEOR-08 alapján definiált munkakörökhöz kapcsolódó foglalkozás-egészségügyi kizáró-korlátozó tényezők adatainak forrása a Bagó Ő.—Dr. Csonka A. —Csontos A. —Dudás E. —Harasztosi É. —Kukla M.— Poleszák Gyné. —Zelenai J. (Szerk.): Foglalkozások egészségi tényezői (OMMK, Budapest 1998.) tanulmány.
A kézikönyv a FEOR-93 szerkezetét követve 478 foglalkozás leírását tartalmazza.
A komplex minősítés során vizsgált, és a munkaköröknél figyelembe vett szempontok:
- Jó látást igénylő munkavégzés
- Ép színlátást igénylő munkavégzés
- Ép hallást igénylő munkavégzés
- Hőterheléssel járó munkavégzés
- Hidegben történő munkavégzés
- Melegben történő munkavégzés
- Füst, por, gőz, gáz hatásai
- Zajterheléssel járó munkavégzés
- Nedves, nyirkos, párás helyen történő munkavégzés
- Vegyi, allergizáló anyagokkal történő munkavégzés
- Zárt, szűk térben történő munkavégzés
- Szabadban történő munkavégzés
- Nehéz fizikai megterhelés
- Fokozott érzelmi, pszichés megterhelés
- Fokozott figyelmet igénylő munkavégzés
- Egyensúlyérzést igénylő munkavégzés
- Időkényszer keretei közötti munkavégzés
- Fokozottan balesetveszélyes munkavégzés
- Gyakori hajolás, gyaloglás, tárgyak emelése
- Monoton mozgást igénylő munkavégzés
- Vibrációval járó munkavégzés
- Tartós azonos kényszertesthelyzet
- Tartós álló testhelyzet
- Tartós ülő testhelyzet
- Képernyő előtti munkavégzés
- Több műszakos munkarend
A munkavégzést akadályozó tényezők háromféle módon befolyásolhatják egy adott foglalkozásban a munkavégzést:
- kizáró okai lehetnek a foglalkoztatásnak,
- korlátozhatják a foglalkoztatást,
- a foglalkozás egyes munkaköreinél kizáró okai lehetnek a foglalkoztatásnak.
Ha például valaki nem dolgozhat vegyi anyagokkal, akkor ez kizáró oka a vegyészmérnöki foglalkozásban való munkavégzésnek, korlátozhatja a munkavégzést az általános ápolónő, ápoló foglalkozásban, vagy takarítói munkakörben és a mezőgazdasági technikusi foglalkozás bizonyos munkaköreiben kizárhatja a munkavégzést.
KORLÁTOZÁSOK HÁROM TÍPUSA
Kizáró ok: a kizáró ok azt jelenti, hogy a munkavállaló nem alkalmas az adott foglalkozásban való munkavégzésre, mert annak során a foglalkozásra jellemző olyan - a munkavégzésből és/vagy a munkakörnyezetből eredő - hatás éri, amely állapotával nem egyeztethető össze, számára megengedhetetlen igénybevételt jelent, így egészségét károsítja.
Korlátozó tényező: a korlátozó tényező azt jelenti, hogy a munkavállaló nem alkalmatlan egyértelműen az adott foglalkozásban való munkavégzésre, ezért mérlegelni kell - a munkavégzésből és/vagy a munkakörnyezetből eredő hatás mértékét, időtartamát, gyakoriságát; - a kedvezőtlen hatás kiküszöbölésének lehetőségét; - az egészségkárosodás mértékét. Ezekben az esetekben a munkakörülmények alaposabb, helyszínen történő megismerése és/vagy foglalkozás-egészségügyi szakvizsgálat szükséges.
Csak bizonyos munkakörökben kizáró ok: a foglalkozások többségéhez a munkavégzést és/vagy a munkakörnyezetet tekintve egymástól jelentősen eltérő munkakörök tartozhatnak. Ilyenkor csak ezek elemzése teszi lehetővé annak eldöntését, hogy a munkavállaló állapota jelent-e kizáró okot, illetve korlátozást, vagy korlátozás nélkül alkalmas az adott tevékenység folytatására.
1. Ajánlatok Megfelelőségi Rangsorszámítása
Ez a fajta számítás a Portál két különböző területén is megjelenik. Rangsorolásra kerülnek egyfelől az álláskeresők részére leginkább megfelelő állásajánlatok, másfelől rangsorolásra kerülnek az álláskeresők is egy-egy meghirdetett állásajánlat tekintetében.
Az álláskeresőknek a regisztráció során meg kell adni a foglalkozás-egészségügyi kizáró-korlátozó tényezőket. Ezen tényezők jellemzően az egészségi állapotról szóló komplex minősítésen találhatók. Ezen tényezők rögzítése lesz a rendszer későbbi számításainak alapja.
Miután feltölti a munkaadó az állásajánlatot, kap egy ajánlást a meghirdetett munkakörre, hogy ahhoz milyen foglalkozás-egészségügyi kizáró-korlátozó tényezők kapcsolódnak. Ezt a munkaadó elfogadhatja, de módosíthatja is belátása szerint.
Ezt követően a rendszer összepárosítja a rögzített foglalkozás-egészségügyi tényezők mentén az álláskeresőket a meghirdetett állásajánlatokkal. Ahol a legnagyobb az egyezés, ott a sor elejére, ahol a legkisebb, ott pedig a sor végére kerül egy állásajánlat, vagy egy álláskereső. Tehát egy álláskereső az állásajánlatok megtekintésekor a sor elején találja a számára leginkább megfelelő állásajánlatokat. Ugyanígy a munkaadók esetében, a meghirdetett állásajánlatok megtekintésekor a munkakörnek leginkább megfelelő álláskeresők szerepelnek a lista élén, azaz a sor elején.
Működése
Az algoritmus feladata, hogy meghatározza egy adott munkavállaló profil egy adott állásajánlatra való megfelelőségének / illeszkedésének mértékét az azokban rendelkezésre álló adatok alapján. Ezt az információt az álláskereső állásajánlat keresési felületén, illetve a munkaadó állásajánlatához jelöltek (álláskeresők) keresési felületen (a publikussá tett álláskeresői profilok közötti) találatok sorrendezéséhez, listaelemeken történő megjelenítéshez használja fel a rendszer.
Az algoritmus figyelembe veszi a szokásos álláskeresési szempontokon kívül a megváltozott munkaképességgel és foglalkozások egészségügyi tényezőivel kapcsolatos szempontokat is.
Az algoritmus kétféle módon működik:
- egy álláskereső profilhoz vizsgáljuk az állásajánlatok listáját
- egy állásajánlathoz vizsgáljuk a munkavállaló profilok listáját
A sorba állítást végző, ajánló algoritmus a megadott állásajánlat (munkakör) és az álláskereső adatainak összehasonlítása, megfeleltethetőségének vizsgálata alapján számolja ki az állásajánlat vagy az álláskereső relatív helyét az összes jelölt / ajánlat rangsorban. A munkakör (állásajánlat) és az álláskereső profil megfeleltethetőségét az ismert és tárolt foglalkozás-egészségügyi alkalmasságot meghatározó, 26 szempontú kizáró-korlátozó tényezők illeszkedése és a munkatapasztalat relevanciája alapján számolja ki az alkalmazás.
A folyamat során az algoritmus a munkaadó által megadott állásajánlatot és az elérhető összes, releváns ügyfélprofilt megvizsgálja, majd ez alapján egy pontszámot képez minden ügyfélre nézve. Ezt az értéket nevezzük illeszkedésnek, amely az elvárt munkatapasztalat relevanciája és a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági valószínűség értékeiből áll össze. Ezeket az értékeket hasonlítja össze az alkalmazás az összes, illetve a szűrőfeltételeken fennmaradt ügyfélprofilok között. Majd a munkakör szempontjából legalkalmasabb ügyfeleket (akiknek legmagasabb a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági valószínűség és munkatapasztalat pontszáma) rangsorolja az ajánlórendszer.
Vizsgálandó paraméterek köre
Az alábbi paramétereket (a továbbiakban metrikacsoportok, illetve metrikák) veszi figyelembe az algoritmus:
- Állás általános követelményei
- Munkatapasztalat (munkakör egyezés mértéke, évek száma)
- Egészségügyi állapot
- Kizáró-korlátozó tényezők
Algoritmus váz
A paraméterként kapott álláskereső profil vagy állásajánlat lista összes elemét egyenként kiértékeljük. A Metrika összegzés algoritmus egy munkavállalói profilhoz és egy állásajánlathoz kalkulálja ki az illeszkedés mértékét, amely az alábbi mezőket tartalmazza:
- az összegzett illeszkedés pontos mértékét jelzi (0 - 1 közötti érték)
- az összegzett illeszkedés kategóriákba sorolt értéke (0 - 4 közötti érték)
- csoportilleszkedés: a metrika csoportok szerinti illeszkedések a metrikacsoportok szerinti sorrendben
Minden metrika csoport kiértékelését egyenként el kell végezni, melyeket a csoportilleszkedés tömbben kell tárolni.
Metrika csoport kiértékelése
- Ha egy csoport szerepel a figyelmen kívül hagyandó metrika-csoportok listájában, akkor annak metrikái nem kerülnek kiértékelése, a csoport illeszkedés értéke 1.0 lesz.
- Egyébként el kell végezni a csoportban minden metrika kiértékelését, a metrikákhoz kalkulált súlyozott illeszkedési értékek csoporton belüli összeszorzásával adódik a csoportilleszkedés értéke
Végül az összegzett illeszkedés (illeszkedésmező) értékét a csoportilleszkedések szorzataként kalkuláljuk. Az illeszkedés kategória értékét pedig az alábbiak szerint számítjuk:
Feltétel | illeszkedésKateg értéke |
illeszkedés< 0.2 | 0 |
0.2 <= illeszkedés< 0.4 | 1 |
0.4 <= illeszkedés< 0.6 | 2 |
0.6 <= illeszkedés< 0.8 | 3 |
0.8 <= illeszkedés | 4 |
Metrikák kiértékelése
Egy metrika kiértékelés eredménye az adott metrika „súlyozott illeszkedése”.
A metrikák súlyozásához minden metrikához definiálható egy minimum illeszkedés 0.0 és 1.0 között, tehát a metrika súlyozott illeszkedése a minimum illeszkedés és 1.0 közötti szám lesz.
Az alkalmazandó képlet: súlyozott illeszkedés = minimumilleszkedés + (1.0 – minimumilleszkedés) * metrikailleszkedés
Az alábbi részben az adott metrikák nyers illeszkedési értékének kalkulációját („metrikailleszkedés” értéke, százalékosan megadva) mutatjuk be:
Kizáró-korlátozó tényezők
Egy adott típusú kizáró-korlátozó tényező kiértékelése:
Munkavállaló profil | ||||
Alkalmas | Korlátozó | Kizáró | ||
Állásajánlat | Alkalmas | 100% | 100% | 100% |
Korlátozó | 100% | 85% | 71% | |
Kizáró | 100% | 71% | 55% |
Az összes kizáró-korlátozó tényező együttes illeszkedési százaléka az egyenkénti illeszkedések szorzataként számítandó, tehát minden típusú kizáró-korlátozó tényezőt egyenlő súllyal veszünk számításba.
Munkatapasztalat
A profilban rögzített összes munkatapasztalatra:
- szükséges évek: az állásajánlatban megadott szükséges szakmai tapasztalat „tól” értéke (pl. 1-3 év esetén „1”).
- meghatározzuk a munkaköregyezés típusát az adott munkakör esetén (lásd az alábbi táblázatban)
Minden munkaköregyezés típusra külön-külön összegezzük az évek számát az összes munkatapasztalaton végig iterálva. Az összegzett értékeket a szükséges években maximalizáljuk. A munkaköregyezés típusok közül a legnagyobb illeszkedés értékét kell visszaadni:
munkaköregyezés típusa | összegzett évek száma = 0 | összegzett évek száma < szükséges évek száma | összegzett évek száma >= szükséges évek száma |
munkakör pontosan egyezik | 0% | 60% | 100% |
munkakör FEOR kódja egyezik | 0% | 50% | 90% |
munkakör FEOR kódjának első 3 karaktere egyezik | 0% | 40% | 70% |
munkakör FEOR kódjának első 2 karaktere egyezik | 0% | 20% | 30% |
egyébként | 0% | 5% | 10% |
A megfelelőséget mind az állásajánlatok, mind pedig az állásra jelentkezők tekintetében egy négy elemből álló lámpa jelzi. A lámpák az adott állásajánlat vagy álláskereső kártyájának alján találhatók. Minél több a zöld lámpa, annál nagyobb az egyezőség, azaz annál inkább illeszkedik egymáshoz az álláskereső és az állásajánlat.
Munkaadók tekintetében a zöld lámpák azt mutatják, hogy mennyire felel meg egy álláskereső a meghirdetett állásajánlatnak, az alábbiak szerint:
- 0 zöld lámpa (0-19% egyezés): nagyon alacsony a munkakör betöltésének az esélye,
- 1 zöld lámpa (20-39% egyezés): a munkakör betöltésére komolyabb munkaköri könnyítések esetén is alacsony esély van,
- 2 zöld lámpa (40-59% egyezés): a munkakör betöltésére bizonyos munkaköri módosítások esetén az álláskereső valószínűleg alkalmas lehet,
- 3 zöld lámpa (60-79% egyezés): a munkakör betöltésére nagy valószínűséggel alkalmas jelölt,
- 4 zöld lámpa (80-100% egyezés): a munkakör betöltésére kifejezetten alkalma jelölt.
Összefoglalva tehát, az egészségügyi tényezők rangsorolásának köszönhetően párosításra kerülnek az álláskeresők és az állásajánlatok amely alapján egy személyre szabott álláslista kerül kialakításra. Így az álláskeresőnek mindig a leginkább megfelelő álláslehetőségek szerepelnek az álláskeresési lista élén, a meghirdetett állásajánlatok tekintetében pedig azok az álláskeresők szerepelnek a sor elején, akik számára leginkább megfelel az állásajánlat.
Ez a szolgáltatás azok számára érhető el, akik már regisztráltak a Portálon - akár álláskeresőként, akár munkaadóként. Amennyiben Ön már rendelkezik érvényes regisztrációval, úgy ide kattintva tekintheti meg az Ön számára leginkább megfelelő állásajánlatokat.
2. Munkakör ajánlórendszer
Az ajánlórendszer egy összetett adatelemzési technológián alapul, amely a korábbi, intézményes foglalkozási rehabilitációs tapasztalatokra támaszkodik. A prediktív analízis lényege, hogy mások és a mi adataink összehasonlítása alapján sok esetben egész pontosan megjósolható, hogy mi fog velünk történni, vagy mit választunk lesznek egy bizonyos helyzetben, ha ismerjük azt, hogy mi, vagy mások, akik hozzánk hasonlóak, hogyan viselkedtek a múltban. Ennek a módszernek az előnyeit ötvözi a megváltozott munkaképességű személyek ismert elhelyezkedési adatai vonatkozásában a Portál munkakör ajánlórendszere. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendszer megvizsgálja az MMK álláskereső bizonyos jellemzőit és körülményeit, és összeveti azokat a tárolt adatokkal. Ez alapján kiválasztásra kerülnek azon megváltozott munkaképességű személyek, akik az álláskeresőhöz leginkább hasonló helyzetben vannak, majd a rendszer megnézi, hogy ők milyen munkakörökben helyezkedtek el. Az ajánlórendszer tehát ezek alapján fog az álláskereső számára megjeleníteni javasolt munkaköröket. Ezáltal a célállás könnyebben megtalálhatóvá válik, az elhelyezkedés esélye pedig növekedhet.
Az ajánlórendszer az elmúlt 8 évben a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és jogelődje által megvalósított EFOP-1.1.1-15 és TÁMOP-1.1.1-12 kiemelt projektek ügyfeleinek elhelyezkedési adatain alapul (13.000 anonim, egyedi ügyfélparaméter és elhelyezkedési adat – munkakör neve / FEOR kódja).
A szolgáltatás használatához MMK álláskeresői regisztráció szükséges, vagy amennyiben érvényes álláskeresői regisztrációval rendelkezik, úgy a munkakör segéd ide kattintva érhető el.
A munkakör ajánlórendszer által megfogalmazott szerteágazó javaslatok közül az Önnek szimpatikus, vagy képzettségének / tapasztalatainak / képességeinek / érdeklődésének megfelelő munkakörök felvételét javasoljuk a betöltendő munkakörök közé, az Önnek nem megfelelő munkaköröket kérjük hagyja figyelmen kívül.
Használt adatok köre
Neme | |
Életkor | |
Megye | |
legmagasabb iskolai végzettség (Isced) | |
Egészségi állapot % (ÖEK) | |
Egészségkárosodás típusa - 4 jegyű BNO kód | |
Foglalkozás-egészségi | Jó látást igénylő munkavégzés |
Ép színlátást igénylő munkavégzés | |
Ép hallást igénylő munkavégzés | |
Hőterheléssel járó munkavégzés | |
Hidegben történő munkavégzés | |
Melegben történő munkavégzés | |
Füst, por, gőz, gáz hatásai | |
Zajterheléssel járó munkavégzés | |
Nedves, nyirkos, párás helyen történő munkavégzés | |
Vegyi, allergizáló anyagokkal történő munkavégzés | |
Zárt, szűk térben történő munkavégzés | |
Szabadban történő munkavégzés | |
Nehéz fizikai megterhelés | |
Fokozott érzelmi, pszichés megterhelés | |
Fokozott figyelmet igénylő munkavégzés | |
Egyensúlyérzést igénylő munkavégzés | |
Időkényszer keretei közötti munkavégzés | |
Fokozottan balesetveszélyes munkavégzés | |
Gyakori hajolás, gyaloglás, tárgyak emelése | |
Monoton mozgást igénylő munkavégzés | |
Vibrációval járó munkavégzés | |
Tartós azonos kényszertesthelyzet | |
Tartós álló testhelyzet | |
Tartós ülő testhelyzet | |
Képernyő előtti munkavégzés | |
Több műszakos munkarend | |
PROFILING | |
Egészségi állapot | Fizikai állapot |
Mentális állapot | |
Betegségtudat | |
Rendszeres kezelések szükségessége | |
Speciális segédeszköz szükséglet | |
Szociális helyzet | Családi körülmények |
Mobilitási képesség, hajlandóság | |
Anyagi helyzet, életszínvonal | |
Életvezetési problémák | |
Egyéni képességek, készségek | Kommunikációs készség |
Figyelem, koncentráció | |
Problémamegoldó képesség | |
Önszabályozási képesség | |
Összeférhetőség | |
Önértékelés | |
Terhelhetőség |
Működése
Az ajánlórendszer formája:
- Az ajánlórendszer alapját képező algoritmus R-ben íródott. Az R egy ingyenes, nyílt forráskódú, professzionális és folyamatos fejlesztés alatt álló, statisztikai szoftvercsomag, amelyben hihetetlen gazdagságban állnak rendelkezésre a már kidolgozott eljárásokat tartalmazó függvények és munkakörnyezetek. Az ajánlórendszer az alábbi adatokat használja az ajánláshoz:
- Historikus adatok, amelyben szerepel 13.000 korábbi munkavállaló hasonlósághoz használandó adata bináris formában, mivel az ajánlórendszer algoritmusa így használja ezeket
- A fenti 13000 munkavállalók által betöltött állások munkakör megnevezése, azaz FEOR-kódja.
Az ajánlórendszer részletesebb logikája:
- Első lépésben megtörténik az új álláskereső által megadott információk adattá történő feldolgozása, azaz adatainak a megfelelő formára hozása:
- Nem, Iskolai végzettség, Megye, BNO kódok, kor kategória, egészségi állapot % kategória bináris változókká alakítása
- 3 értékű profiling: egészségi állapot, szociális helyzet és egyéni képességek binárissá konvertálása
- kizáró-korlátozó tényezők alapján faktor analízis és k-means klaszterezés segítségével a 4 értékű klaszterváltozó értékének meghatározása és binárissá alakítása
- Ezután a rendelkezésre álló változók alapján az algoritmus – távolság mérését alkalmazva – kiválasztja a KNN (legközelebbi szomszéd) algoritmust hasznosítva az új álláskeresőhöz leginkább hasonlító 50 korábbi munkavállalót a historikus adatbázisban szereplő kb. 13000 munkavállaló közül.
Megvizsgálja, hogy ehhez az 50 munkavállalóhoz milyen egyedi FEOR-kódok tartoznak (azaz az új álláskereső számára milyen FEOR-kódok a legalkalmasabbak). Ez az 50 leghasonlóbb munkavállaló esetén kb. 30-40 db FEOR-kódot jelent, mert egyrészt előfordulhat, hogy egy-egy FEOR kód több hasonló munkavállalóhoz is tartozik, másrészt a historikus adatbázisban sok munkavállalóhoz tartozik több FEOR-kód. - Az így kiválasztott FEOR-kódokat sorba állítja és a leggyakoribb (legvalószínűbb) 5 db FEOR számot felajánlja az álláskeresőnek.
Az elért fejlettségi szintjén, a tesztrendszerben az algoritmus az esetek 80%-ban ajánlotta azt a munkakört (FEOR) a teszt álláskeresőknek, amit a korábbi, rendelkezésre álló adatok alapján a teszt álláskeresők valóban be is töltöttek, azaz 5-ből 4 esetben az ajánlórendszer olyan javaslatot tesz, amely valódi elhelyezkedési irányt és reális elhelyezkedési esélyt jelent az adott álláskereső számára.
A munkakör ajánlórendszer használatával az álláskeresők a felhalmozott szervezeti tudás használata révén egy, a saját foglalkoztathatóságukhoz, képességeikhez a tapasztalatok alapján leginkább megfelelő munkakört (célállást) választhatnak ki, amely nagymértékben segíthet az álláskeresés eredményességének növelésében.
A Munkakör ajánlórendszert Bolonyai Flóra és Hajdú Nándor fejlesztették.
3. Jellemző munkakörök bemutatása
A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában jellemző munkakörök bemutatása az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és támogatásából készült „100 foglalkozás egészségi tényezői a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásában” kiadvány alapján került összeállításra.
A jellemző munkakörök az alábbi linken érhetőek el: https://ertekvagy.hu/feor-kereso
A jellemző munkakörök az alábbi szempontok alapján kerülnek bemutatásra:
- A foglalkozás rövid leírása
- Betölthető munkakörök
- Készségek és kompetenciák
- A foglalkozás jellege
- A foglalkozás egészségre gyakorolt hatása
- Lehetséges kórokok
- Kizáró, korlátozó okok és tényezők
- Fokozott baleseti kockázat
- Prevenciós előírások és javaslatok
- Fogyatékossági és képességbeli megfelelés
- Munkahelyi adaptáció
Mind a MMK álláskeresők, mind a munkaadók számára hasznos lehet az egyes, releváns munkakörök megismerése.
Álláskeresőként vagy munkavállalóként az egészségi állapotból fakadó megmaradt képességek és a terhelhetőség, valamint a munkkaör elvárásainak összehangolása szempontjából van jelentősége ezeknek az információknak. Az álláskeresés során így kifejezetten olyan munkaköröket jelölhetünk meg célállásként, amely a további állapotromlás esélyét csökkenti, illetve a megfelelő célállás kiválasztásával nagyobb valószínűséggel találhatunk olyan állást, amelyben a hosszú távú sikeres munkavállalás megvalósítható.
Munkaadóként egyrészt a foglalkoztatás tervezése során, a megfelelő, sikeres foglalkoztatás érdekében kialakításra kerülő munkakörök meghatározása szempontjából fontos a munkakörök egészségi tényezőinek beható ismerete. Másrészről a munkaköri információk széleskörű ismerete nagymértékben támogatja azt a követendő gyakorlatotot, amelynek keretében a leendő, kiválasztásra kerülő munkavállalók adottságainak és képességeinek megfelelően kerülnek adaptálásra a betöltésre kerülő munkakörök. Ennek keretében a munkakör és az egészségi állapot, terhelhetőség kettősének előzetes ismerete alapján olyan munkakört alakíthatunk ki, amelyben a jelölt hosszű távon képes hatékonyan munkát végezni, megelőzve az esetleges fluktuációt.
Daczi Péter – Szűcs Dániel:
INNOVATÍV DIGITÁLIS MEGOLDÁSOK A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ TERÜLETÉN
Szociálpolitikai Tükör, 2022.