Illés Fanni paraúszó nem hétköznapi története
Összefoglaló
Illés Fanni paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok a sportban mutatott remek teljesítményével szerzett hírnevet, az idei évtől pedig az úszómedence után a gyerekszobában veszi sikerrel az akadályokat.
2022. december 30.
#fogyatékosság #kerekesszék #elfogadás #előítélet #szemléletformálás
Ahogy arról korábban mi is írtunk, az úszónő az egyik arca a Szerencsejáték Zrt. Tarts Velünk! tavaly elindult szemléletformáló kampányának, amelynek fókuszában az akadálymentes jövő áll. A kampány folytatásával és kiterjesztésével idén ősszel a nemzeti lottótársaság széleskörű szemléletformáló kommunikációja elsősorban a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedésére, sikeres és boldog felnőtté válására fókuszál.
Illés Fanni lábak nélkül és halva született, erre a hírre ébredt édesanyja a császármetszése után. Az orvosok azt javasolták, hogy mondjon le gyermekéről, adja örökbe és kezdjen egy új életet nélküle. Édesanyja a kórházból egyedül távozott, de pár hét őrlődés után úgy döntött, mégis megpróbálja felnevelni kislányát. Egyik reggel megkérte Fanni édesapját a kiságy összeszerelésére, majd hazahozták a kórházból. Azóta is együtt oldanak meg minden problémát.
Az orvosok azt feltételezték, hogy a halva születés és újraélesztés következtében valószínűleg értelmileg is sérült, nem fog tudni felülni sem, ezért is javasolták a szüleinek, hogy mondjanak le róla. Végül óvodába és iskolába is ép társaival járt, nem kellett szegregált körülmények között felnőnie.
Egész életében tudta, hogy ő más - amit jól szemléltet az is, hogy kedvenc meséje A rút kiskacsa volt, de ő ezzel együtt is teljes életet él. Leginkább akkor érezte magát másnak, amikor környezete ezt éreztette vele, például amikor többször megbámulták vagy negatív visszhangok érkeztek hozzá. Ő maga viccesen meséli, hogy úszókarrierjének kezdete 4 éves korára tehető, amikor majdnem belefulladt a Balatonba, mert „nem ért le a lába egy idő után”. Szülei ezért szerették volna, ha megtanul úszni. A szülői szándék azonban még nem lett volna elég, az úszástudás fontosságáról mindenekelőtt akaratos gyermeküket, Fannit kellett meggyőzniük.
A komolyabb verzió szerint Budapesten, a gerincferdülése miatt bekövetkező orvosi vizsgálaton javasolták, hogy kezdjen el úszni. A szülei a testvérével együtt íratták be a hévízi úszásoktatásra. Három hét alatt megtanult három úszásnemben úszni.
Édesapja már az első napokban látta, hogy itt többről lehet szó, mint szimpla testmozgásról, ezért kapcsolatokat keresett, utánajárt, hogyan is működik a paraúszás. Így talált rá Málnai Istvánra, aki megtanította Fanninak a paraúszás alapjait, majd két évig édesapja vállalta a felkészítését, azonban ez a kapcsolatukra nem volt jó hatással. Ezt követően a gimnáziumi tanulmányai miatt Zalaegerszegre, egy másik edzőhöz került, akivel nem voltak egy hullámhosszon, végül Budapesten találta meg a nagybetűs edzőt, Szabó Álmost.
Az úszásnak köszönhetően már az első versenyén azt érezhette, hogy végre valamiben ő a legjobb. Pályafutása alatt több hullámvölgyet élt át, és sok pofont kapott, de végül mindent elért sportolóként, ami lehetséges, nincs is benne hiányérzet. A kitartásának köszönhetően tart ott, ahol tart!
Nem tervezte, hogy édesanya lesz. Amikor megnyerte a paralimpiát, akkor adta be a derekát a társa - aki edzője is egyben - arra irányuló vágyának, hogy szülő szeretne lenni. A külvilág egy részének reakciója, miszerint ha gyermeket vállal, úgyis fogyatékos lesz, vagy pedig ő nem tudja ellátni, elbizonytalanították.
Próbál mindig vidám és pozitív lenni, neki is vannak nehéz pillanatai, amikor erőt kell gyűjtenie, de ez nagy részben nem a fogyatékosságából fakad. Amikor édesanyaként a babával nem megy neki valami elsőre, olykor azt érzi, hogy mégis a kétkedőknek van igazuk. Ennek ellenére jól veszi az akadályokat: megtanulta például, hogyan kösse magára gyermekét a kenguruba, hogyan szálljon be vele a kerekesszékbe, és így az esti hosszú sétákkal a baba bioritmusát az edzések időpontjához tudja igazítani.
Ebből is körvonalazódik következő célja, ami a női úszóknak szülés után pont az edzések időpontjából fakadóan szinte lehetetlen: visszatérni az úszómedencébe.
Fanni ellenszélben, a kritikák, a negatív jóslatok és a rosszindulatú megjegyzések ellenére vált nem mellesleg paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportolóvá, hanem egy egészséges gyermek teljes ellátására képes, büszke édesanyjává.
Forrás:
● Palikék Világa by Manna Három igazság című műsora
● Index - Illés Fanni: Mindenkitől azt kaptam, ne vállaljak gyereket, mert úgyis fogyatékos lesz