Pályaorientációs kérdőívek

Pályaorientációs kérdőívek

 

A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek sikeres, hosszú távú munkavállalása során meghatározó tényező, hogy lehetőség szerint olyan szakterületet és szakmát érdemes választani, amely az egészségi állapottal való összeegyeztethetőség mellett nagymértékben illeszkedik az adott személy érdeklődési irányához is.  

Az Érték Vagy! Portálon többféle alkalmazás segíthet az egészségi állapotnak megfelelő munkakörök feltárását (Jellemző munkakörök bemutatása adatbázis) , és a betegségnek/fogyatékosságnak megfelelő célállás kialakítását (Foglalkozások Egészségi Tényezői alkalmazás, az Egészségkárosodással betölthető munkakörök alkalmazás), illetve az önértékelést támogató, a képességek és készségek, azaz a  munkaerőpiaci erőforrások megismerését (a regisztrált - és bejelentkezett - MMK álláskeresők által használható Munkaerőpiaci felmérés).

A pályaorientáció célja az egyéni képességek, készségek, érdeklődési területek, személyiségvonások, és értékek meghatározása, valamint az egyéni tervel kidolgozása a tanulásra és képzésre, vagy a karrier irányára vonatkozóan. Az alábbiakban elérhető, összegyűjtött online tesztek segíthetnek eldönteni, mely területek lehetnek a legmegfelelőbbek az állást kereső, vagy pályaválasztás előtt álló személyek számára. Oldalunkról sokféle pályaválasztást segítő tesztet is elérhet az érdeklődő, amelyek között tantárgyi érdeklődésre, önismeretre, munkamorálra vonatkozó tesztek is megtalálhatóak, sőt olyan is, amely konkrét munkakört javasol. Az eredmények természetesen nem kötelező érvényűek, azonban elgondolkodtathatják a jelentkezőt, vagy épp megerősíthetik őket terveikben.

 

Iránymutató önismereti teszt | PTE

A pályaválasztási döntések meghozatalában segítségünkre lehetnek az erre a célra kidolgozott önismereti tesztek és kérdőívek, melyek hozzájárulhatnak önismereted fejlesztéséhez, erősségeid megtalálásához.

 

Kompetencia és képesség tesztek | munka.hu

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján sokféle kompetencia kérdőív érhető el, amelyek segíthetnek az önismeret fejlesztésében és a munkaerő-piacon használható kompetenciák és képességek felmérésében. A tesztek használatához e-mail cím megadása szükséges.

 

Pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz | POM

A mérőeszköz önértékelésen alapuló kérdéssorokból (érdeklődés, kompetencia, személyes tulajdonságok) és egy gyakorlati tudást mérő MTMI-feladatsorból áll. A kérdések megválaszolását, illetve a feladatsor megoldását követően a mérőeszköz visszajelzést nyújt képességeidről, melyeket összevethetsz a hozzád hasonló életkorú diákokéival, illetve képet kaphatsz erősségeidről, vagy éppen arról, hol érdemes még erősítened.

 

Milyen szakma illik Hozzád? | Tanulj tovább

Pályaválasztás előtt állsz, de nem tudod, milyen szakmát válassz? Szakmát váltanál, és most biztosra szeretnél menni? Találd meg a hozzád leginkább illő szakmát vagy szakmacsoportot tesztünk segítségével!

 

Milyen szakma illik Hozzád? | Emiero

Az Emiero személyiségteszt elárulja, hogy milyen szakma illik hozzád.

 

Karriertervező | Tervezd a karriered

Az alábbi kérdések megválaszolásával kiderül, hogy mely ágazatok állnak legközelebb hozzád.

 

Digitális SzakmaAjánló | Digitális Szakma Ajánló

Tanácstalan vagy a pályaválasztásoddal kapcsolatban? Nem tudod merre tovább? A Digitális SzakmaAjánló célja, hogy az általad megválaszolt kérdések alapján személyre szabott ajánlást kapj, hogy milyen irányt válassz, ha a szakképzés érdekel.

 

Pályaorientációs kérdőívek | SZTE

Képzési orientációs tesztet azoknak a középiskola befejezéséhez közel álló diákoknak ajánljuk, akik a számukra legmegfelelőbb szakot és foglalkozást keresik. A teszt kitöltése akkor is hasznos lehet, ha már egyetemista vagy, és pályacélod és a teszt eredményét szeretnéd összevetni. A "Menjek vagy maradjak?" elnevezésű tesztet pedig azoknak az egyetemistáknak ajánljuk, akik elbizonytalanodtak abban, hogy a megfelelő szakon tanulnak-e. A teszt eredménye feltárja, hogy milyen okok állnak ennek az érzésnek a hátterében.

 

A fejlődés életen át tart | Felvi

Személyiségünk fejlődése a bölcsőtől a koporsóig, egész életén át tartó folyamat. Egymást követő lépcsőkben, különböző életkorokban különböző fejlődési feladatokat kell megoldanunk, és különböző képességekben, készségekben válunk gyakorlottá. A Felvi.hu-n elérhető kérdőívek használatához egy egyszerű regisztrációra van szükség, amely az alábbi linken valósítható meg: https://www.felvi.hu/regisztracio. Regisztráció és bejelentkezés után érhetőek el közvetlenül az alábbi, oda mutató linkeket tartalmazó tesztek. 

 

Képességeink listája | Felvi

Kilencven kérdés és kilencven tevékenység. A kérdéssor ahhoz kíván információt adni, hogy megbecsüljük, milyen mértékben fejlettek különböző képességeink, amelyekre szükségünk lehet a jövőben.

 

Kezünkben a kontroll? | Felvi

A világ eseményei részben tőlünk függetlenül történnek, máskor pedig hatással lehetünk arra, milyen eredménnyel, következménnyel járnak. Kérdéssorunk kitöltésével képet kaphat arról, mennyire érzi, hogy kézben tudja tartani sorsát.

 

Miben fejlődhetnék? | Felvi

Kérdéssorunk segítségével áttekintheted, az egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdéséhez milyen készségeket, kompetenciákat lenne fontos fejlesztened önmagadban.

 

Karriertervező | Tervezd a karriered

A kérdőív segít megmutatni, hogy mely ágazatok állnak hozzád a legközelebb.

 

Munkaértékek | Felvi

Különböző munkahelyek eltérő környezetet biztosítanak a mindennapi feladatvégzéshez. Nem mindegy, hogy milyen feltételek között, milyen célok érdekében dolgozunk. Ha a különböző munkafeladatok elvégzéséhez minden feltétellel rendelkezünk, képesek vagyunk meg oldani a felmerülő feladatokat, birtokában vagyunk a szükséges készségeknek. Ám ha úgy érezzük, az adott környezet nem segíti a kibontakozásunkat, személyes értékeink és céljaink megvalósítását változtatásra lehet szükség.

 

Pályamotiváció-kérdőív | Felvi

Sokféle oka lehet annak, hogy valaki egy-egy munkát, foglalkozást miért szeret. Következő kérdőívünk a különféle szükségletek és motivációs igények felmérésére vállalkozik, amelyek megismerésével néhány további ötletet gyűjthetsz, milyen szakcsoport, milyen foglalkozási terület lehet érdekes számodra.

 

Szakmai képzés vagy továbbtanulás | Felvi

Az érettségit követően többféle képzési útvonalon keresztül közelíthetünk meg egy-egy foglalkozási területet. Ezek a foglalkozási területek különböző személyiségű és képességekkel rendelkező emberek számára egyaránt megfelelőek lehetnek. Kérdéssorunk megválaszolása ötleteket ad a megfelelő képzési szint kiválasztásához.

 

Karrier-menedzsment - álláskeresési készségek, információk | Felvi

Az elmúlt másfél évtizedben az egyetemeken és főiskolákon a hallgatói létszám felduzzadt, a munkaerőpiacon komoly versenyhelyzet alakult ki a fiatalok közt. A diákok első szűrését már nem az oktatási intézmények, hanem a munkaadók végzik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkakeresést nem érdemes a tanulmányok végére halasztani, és a csodára várni.

 

Karrier-menedzsment: Foglalkozási információk kezelése | Felvi

Minden szakmának vannak jellegzetes sajátosságai. Nemcsak arra érdemes gondolnunk egy foglalkozással kapcsolatban az információk gyűjtése során, hogy mennyit keresünk majd, esetleg milyen eszközökkel, milyen környezetben, kikkel dolgozunk együtt, hanem a munkavégzés néhány sajátosságát is érdemes kiderítenünk. Ha mondjuk étteremfőnökként képzeljük el a jövőnket, az elegáns szálloda csillogása mellett azt is mérlegelnünk kell, hogy az egész napos mászkálás, a konyhán terjedő ételmaradék vagy hevített olaj szaga leng majd körül minket. Építőmérnökként pedig a cementpor és a tervek összes részletét nem ismerő építőmunkások állandó kérdezősködése egészíti ki a tervezőasztal mellett végzett aprólékos tiszta munkát.

 

Karrierépítés - döntéshozás | Felvi

A pályaválasztással, karrier-építéssel kapcsolatban fontos döntéseket kell meghoznod. Számos tényező közrejátszhat döntéseidben és az is lehet, hogy már kidolgozott döntési stratégiáidat alkalmazod ezen a területen is. Kérdéssorunk segítségével végiggondolhatod, döntésképességed hogyan fejleszthető.

 

Munkaértékek a későbbi pályán | Felvi

Amikor pályát választunk, nem csak arról döntünk, hogy milyen iskolában fogunk tovább tanulni. A választással azt is megalapozzuk, hogy milyen jellegű feladatokat végezhetünk, és milyen környezetben dolgozunk majd. Döntünk arról, hogy milyen célokat, igényeket tudunk megvalósítani a munka során.

 

Túl sokat tanul vagy dolgozik? | Felvi

Néha az élet arra kényszerít, hogy nagyon sok időt töltsünk a munkánkkal, tanulással. Nem jelent problémát az átmeneti nagy terhelés, ha képesek vagyunk határt tartani, és a munka vagy tanulás nem uralja el az életünket. Különösen a kezdő hallgatók, vagy munkahelyükön pályakezdők életében jelent kiemelt kockázatot a túlterhelés veszélye.

 

Képzési orientációs teszt | SZTE

Képzési orientációs tesztünk segítségével megtudhatod, hogy milyen képzések és foglalkozások illenek leginkább a személyiségedhez. Ahhoz, hogy sikeres lehess a választott területen, tudatosan meg kell vizsgálnod érdeklődésedet, képességeidet, tulajdonságaidat, valamint életcéljaidat. Tesztünk segítségével mindezeket végiggondolhatod!

 

Menjek vagy maradjak? | SZTE

A teszt célja, hogy pontos képet kapjon arról, hogy milyen ok vagy okok állnak amögött, hogy egyetemi tanulmányainak megszakítását fontol(gat)ja. 

 

A számonkérés izgalmai | Felvi

Mindenki ismeri a feszült csend élményét, ahogy a számonkérés előtt zizegve remeg a napló, vagy a tanár kis füzetecskéjének lapja. Ki ne számolgatta volna, hogy az ABC melyik betűjénél jár éppen a tanár, és ki kerül ma terítékre. A szóbeli feleletek, vizsgák vagy dolgozatok nem csak a középiskolás évek nehéz pillanatai. De mindenkinek egyformán nehezek?

 

Hogyan állok a tanulással? | Felvi

Általános igazság az, hogy tanulni muszáj. Könyvek felett görnyedni lehet a szükséges rossz, de lehet akár jó dolog is. Ha kitöltöd ezt a tesztet, megtudod, hogy mit gondolsz a tanulásról, és ezzel a véleményeddel hogyan viszonyulsz mások nézeteihez.

 

Jól teljesíthetem a tanulmányi kihívásokat? | Felvi

Életünk egyik meghatározó területe a tanulás, illetve a tanulói szerep. Az, hogy mennyire bízunk önmagunkban, mint aki képes arra, hogy megfeleljen a tanulói szerep kihívásainak, fontos előrejelzője lehet jövőbeni viselkedésünknek.

 

Látod, hallod vagy érzed, mit kellene tanulnod? | Felvi

Van, aki arra emlékszik könnyen, amit alaposan megnézett. Másnak fülében cseng még a történelemtanár hangja, és olyan ember is van, aki akkor jegyzi meg a dolgokat könnyen, ha azonnal a gyakorlatba átültette. Te melyik típusú információval bánsz könnyen?

 

Tanulási stílus kérdőív | Felvi

Az évek során bizonyára kialakítottad már saját tanulási szokásaidat. Javítani persze, mindenen lehet, kérdőívünk segíthet megtalálni a tanulásod szempontjából még kiaknázatlan területeket, lehetőségeket. Tanulási stílusod fontos jelzése annak is, milyen típusú munkák végzése során érezhetnéd komfortosan magad a jövőben.

 

Vizsgaidőszak teszt | Felvi

A szemeszter végén sűrűsödnek a feladatok. Számot kell adni a tudásból, rendszerezni kell azt az anyagot, amit az elmúlt hónapok során megismertél. A következő kérdéssor segítségével átnézheted, milyen készségek fejlesztése lehetne hasznos, hogy eredményesebb legyél a következő hetekben.

 

Vizsgaszorongás teszt | Felvi

Ki ne ismerné azt a bizonytalan, rossz érzést, hogy megint nem fog sikerülni. Hogy elszúrok valamit, pedig annyit tanultam. Hogy mindenki hülyének néz, hogy egy ilyen egyszerű feladatot képtelen vagyok megoldani. Te milyen mondatokkal teszed tönkre a jó vizsga esélyeit?

 


 

Az alábbiakban megjelenített kérdőívek .pdf formátumban érhetőek el, melyeket nyomtatást követően tud a felhasználó kitölteni.

  • Mi az, amivel szívesen foglalkozom?
    Tevékenységek összegyűjtésén keresztüli önismereti kérdőív.
  • Érdeklődési területeim
    Érdeklődési területekre rámutató kérdőív általános iskolások számára.
  • Foglalkozások világa
    Foglalkozások iránti érdeklődésre fókuszáló kérdőív általános iskolások számára.
  • Képességek, készségek
    A megalapozott pályadöntéshez fontos átgondolnunk, hogy miben vagyunk a legjobbak, mihez értünk leginkább. E kérdőív kitöltése lehetőséget nyújt az erősségeink és esetleges gyenge pontjaink feltárására.
  • Szabadidőmérleg
    Sok ismeretet, készséget nem az iskolapadban sajátítunk el. A következő kérdéssort azért állítottuk össze, hogy segítsünk végiggondolni, szabadidőben mit csinálsz, és ezt milyen területeken használhatod a jövőben, ha pályaválasztásról, továbbtanulásról gondolkodsz.
  • Tantárgyi érdeklődés
    Az órákon olyan ismereteket és készségeket tanulsz, amik foglalkozási területekhez is kapcsolódhatnak. A kérdéssoron pontozd, mennyire szívesen tanulod az egyes tantárgyakat
  • Beilleszkedési és mobilitás
    Az alábbi kérdőív az iskolába való beilleszkedést és a mobilitást vizsgálja. Kitöltésével megbecsülheti, mennyire sikerült az iskolájába, osztályába beilleszkednie, és azt, hogy mennyire törekszik az iskolaváltásra, mennyire nyitott arra, hogy tanulmányait lakóhelyétől távol folytassa.
  • Képességek, készségek
    A pályadöntéseknél, legyen szó egy szakmai képzés kiválasztásáról, vagy továbbtanulásról, de akár a számunkra megfelelő célállás meghatározásáról, fontos szempont, hogy rendelkezzünk azokkal a képességekkel, készségekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a szakmai tevékenységben eredményesek lehessünk. Az alábbi kérdőív segít jobban megismerni a képességeit, és azt, hogy a képességeinek melyik szakmák feleltethetőek meg a legjobban.
  • Kompetencialeltár
    Az alábbi kérdőívvel ellenőrizheti, hogy rendelkezik-e azokkal a kompetenciákkal - ismeretekkel, készségekkel, motivációval - amelyek szükségesek ahhoz, hogy jól boldoguljon a további tanulmányai-, a foglalkozásra, munkára való felkészülés során.
  • Mobilitás
    Az alábbi kérdőív a mobilitást vizsgálja, vagyis segít annak mérlegelésében, hogy mennyire felkészült/nyitott a tanulmányok folytatása érdekében a lakóhely-változtatásra, ingázásra, és azt, hogy rendelkezik-e a külföldön való tanuláshoz szükséges kompetenciákkal. Kitöltése segít feltárni, milyen tényezők akadályozzák, vagy segítik a mobilitását.
  • Szabadidőmérleg
    Sok ismeretet, készséget nem az iskolapadban sajátítunk el. A következő kérdéssor kitöltése abban segít Önnek, hogy végiggondolja, milyen tevékenységeket végez szívesen, milyen problémák megoldásával foglalkozik eredményesen a szabadidejében. A kérdéssor kitöltése után javaslatot kap arra, hogy eddigi tapasztalatait milyen pályaérdeklődési irányokhoz kapcsolhatja.
  • Szakmai identitás
    Életpályánk alakulása szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy miképpen köteleződünk el a választott pályánk, munkánk mellett. A Szakmai Identitás Kérdőív egy olyan önfelmérő eljárás, amely kitöltésével megtudhatjuk, hogy mennyire kristályosodott ki a pályacélunk, sikerült-e azonosulnunk azzal a szakmával, foglalkozással, amelyre felkészültünk, ill. amit gyakorolni szeretnénk.
  • Tantárgyi érdeklődés
    Az iskolai tantárgyak olyan ismereteket és készségeket segítenek elsajátítani, amik hasznosak lehetnek különféle foglalkozási területeken. A kérdéssor kitöltése abban segít, hogy a tantárgyak jellemzőihez kapcsolódó foglalkozási érdeklődés irányokat meghatározzuk
  • Foglalkoztathatósági Skála
    A "Foglalkoztathatósági Skála" 40, a munkavállaláshoz kapcsolódó állítást tartalmaz, amelyeket vagy igaznak, vagy hamisnak érzünk magunkra nézve. A kérdőív kitöltésével megtudhatjuk, hogy készen állunk-e a munkavállalásra vagy érdemes tanácsadói segítséget igénybe vennünk a biztosabb foglalkoztatás eléréséhez. Az eredmény alapján kiderülhet számunkra, milyen további lépéseket kell tennünk foglalkoztathatóságunk javításának érdekében.
  • Képességek, készségek
    Ha pályaváltás, vagyis új, az eddigitől eltérő foglalkozás választása előtt áll, érdemes tisztáznia, hogy milyen képességekkel rendelkezik. A képességek erősen befolyásolják, hogy pályáján, foglalkozásának gyakorlásánál mennyire sikeres. Az alábbi kérdőív ebben jelenthet segítséget: kitöltésével tájékozódhat a képességeiről, melyek jelentik az erősségeit és melyek azok, amelyekben gyengébb.
  • Kompetencialeltár
    Az alábbi kérdőívvel leellenőrizheti, hogy rendelkezik-e azokkal a kompetenciákkal - ismeretekkel, készségekkel, motivációval - amelyek szükségesek ahhoz, hogy munkahelyén sikeres legyen, meg tudjon felelni az elvárásoknak.
  • Mobilitási
    Az alábbi kérdőív a mobilitást vizsgálja, vagyis segít annak mérlegelésében, hogy mennyire felkészült, mennyire motivált a jobb munkalehetőségek érdekében a lakóhely-változtatásra, ingázásra, esetleg a külföldön való munkavállalásra.
  • Munkanélküli deficit skála
    A kérdőív kitöltése annak felismeréséhez nyújt segítséget, hogy a képzésből a munkába történő átmenet során a munkanélkülivé válás milyen hatást gyakorol életünkre, mely területeket érinti leginkább, s mindennapjainkban milyen mértékű változást hoz számunkra.
  • Pályaérdeklődés
    A következő kérdéssor kitöltése abban segít Önnek, hogy végiggondolja, milyen munkatevékenységeket végezne szívesen, milyen problémák megoldásával foglalkozhatna eredményesen a jövőben.
Vissza