Mindenki nyer a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával
Összefoglaló
Két, példaértékű projektet és a megváltozott munkaképességű (MMK) munkavállalók vendéglátás területén betöltött szerepét ismerhették meg a résztvevők azon a szakmai fórumon, melyet a Nem Adom Fel Alapítvány szervezett hazai vendéglátó egységek képviselőinek részvételével december 12-én.
2022. december 15.
#fogyatékosság #munkaerőpiac #foglalkoztatás előnyei #nemzetközi #projekt #rendezvény
„A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási helyzetének javításához az állami intézmények és piaci szektor együttműködésére van szükség” – emelte ki köszöntőjében Csizi Péter a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A szakember kiemelte, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsági aránya tíz év alatt 18 százalékról 40 százalékra nőtt. Magyarországon védett foglalkoztatásban több mint 400 szervezet, kisebb-nagyobb vállalkozás vesz részt, amelyek akkreditált védett foglalkoztatóként pályázati támogatásban részesülhetnek. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását éves szinten több mint 50 milliárd forinttal segíti az állam. Védett szervezeti keretek között már 32 ezren dolgoznak.
A kormányzat elkötelezett az eddig elért eredmények megtartásában, ezért a közelmúltban megszületett kormányhatározat értelmében a programban részt vevő vállalkozásoknak akkor is folyósítják a bértámogatást, ha azok a nehéz gazdasági helyzet miatt rövid ideig felfüggesztik működésüket.
A Nem Adom Fel mindenkinek lehetőséget ad
„Tevékenységünk révén olyan státuszt igyekszünk ezeknek az embereknek adni, amin keresztül megélhetik a befogadottság élményét, és maguk is értéket teremthetnek” – beszélt küldetésükről Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem létrehozója, hangsúlyozva, hogy a vendéglátás kifejezetten alkalmas erre a feladatra.
Szerteágazó tevékenysége és projektjei révén az alapítvány és a kávézó összeköti a fogyatékosságért élőkért végzett sokfajta tevékenységet, és felveszi a kapcsolatot a piaci foglalkoztatókkal. Meggyőződésük, hogy az eseményen bemutatott nemzetközi pályázat és a keretében kidolgozott tréningrendszer komoly lehetőséget ad a sérült fiatalok felkészítésére és munkába állítására.
Négy nyelvű, ingyenesen elérhető tananyag készült
A nemzetközi programot Doubravszky Júlia, a kávézó korábbi munkavezetője mutatta be a résztvevőknek. A Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet 2019-ben indította el az Európai Unió Erasmus+ programja által támogatott, „Fogyatékossággal élő fiatal munkavállalók a vendéglátásban”című, idén lezáruló projektjét. Keretein belül magyar, szlovén, lengyel és szlovák szakemberek osztották meg egymással a fogyatékossággal élő fiatalok vendéglátás területén való elhelyezkedésével kapcsolatos tapasztalataikat, és hozták létre azt a tréninganyagot, mely foglalkoztatásukhoz kíván segítséget adni. A projekt zárásával a képzési anyag négy nyelven ingyenesen elérhetővé válik a honlapjukon.
Mindkét felet segíteni kell
Gyulai Zsuzsa, a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem alkalmazottja a nyílt piacon való elhelyezkedéssel kapcsolatos tapasztalatairól és a Nem Adom Fel Alapítvány szakmai tevékenységéről számolt be az érdeklődőknek.
Az alapítvány részt vett idén a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által kiírt, "Foglalkoztatás 2022" programban, keretében az alapítvány a munkavállalókat és a munkáltatókat is igyekezett segíteni. A program keretében az alapítvány 22 fő nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését segítette, ebből 14 fő a vendéglátás területén helyezkedett el. Ezen felül 20 fő számára biztosítottak gyakorlatot a Nem Adom Fel Kávézóban.
A program kapcsán észlelhetően növekedett a vendéglátás területéről érkező megkeresés, franchise éttermeket, kávézókat üzemeltető multinacionális vállalatok, szálloda, prémiumkategóriájú középvállalkozás kereste velük az együttműködést. Pártfogoltjaik baristaként, konyhai kisegítőként, kasszásként, adminisztrátorként, recepciósként, logisztikai területen találták meg számításukat.
Win-win szituáció mindenkinek
Az eseményen két példaértékű együttműködést, a Starbucks és a Budapest Party Service szakmai együttműködését is bemutatták a Nem Adom Fel Alapítvánnyal, illetve a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezettel.
A Starbucks befogadó, nyitott és sokszínű csapatokat kíván építeni kávézóiban. A Covid alatt ugyan nehéz volt az első lépéseket megtenni, azóta azonban nagyon jók a benyomásaik. Tapasztalatuk szerint a Nem Adom Fel Kávézóban megszerzett tudást a munkavállalók könnyen transzformálják a cég elvárásaihoz, ezt követően pedig jól el tudják látni a nekik testhezálló feladatokat.
Semsei Rudolf, a Budapest Party Service Kft. tulajdonosa az alapítvánnyal közösen olyan értékteremtő folyamatot igyekezett kitalálni, melynek révén a dolgozók hozzájárulnak a rendezvények sikeréhez. Ez a termék a „Nem adom fel keksz” lett, melyekkel több céges karácsonyi partin lehet találkozni, s mellyel több vállalat ajándékozta meg partnereit.
December első napján elindult az ALLEE Bevásárlóközpont és a Nem Adom Fel Alapítvány közös karácsonyi, jótékonysági kampánya "Ez több, mint egy szaloncukor!" címmel. A különleges díszdobozos szaloncukor-válogatás megvásárlásával - melyet Sőrés Lia, Down-szindrómával élő művész egyik festménye díszít - az alapítványon keresztül a hátrányos helyzetű vagy fogyatékossággal élő fiatalokat támogathatjuk. A különleges szaloncukrot december 1-24. között lehet megvásárolni az ALLEE aulájában. Emellett az alkotó Álomkastély a város felett című festményét is aukcióra bocsátják a szervezők. A jótékonysági licitből befolyt összeget szintén a hátrányos helyzetű vagy fogyatékossággal élő fiatalok támogatására fordítják.
Forrás:
- turizmus.com
- vg.hu
- Fotó: Nem Adom Fel Alapítvány