Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválja az Edelényi Kastélyszigeten

Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválja az Edelényi Kastélyszigeten


Összefoglaló

Negyedik alkalommal rendezte meg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját az edelényi kastélyszigeten. Az idei rendezvény házigazdája a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény volt.

2022. október 05.

 

#fejlesztő foglalkoztatás#foglalkozási rehabilitáció#gondoskodáspolitika#motiváció#rendezvény

A fejlesztő foglalkoztatásnak legfontosabb célja, küldetése az értékteremtés – nyilatkozta Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár az Edelényi Városi Televíziónak. Az ellátottak, a lakók, amellett, hogy a fejlesztő foglalkoztatás keretében végzett munkájukkal értéket teremtenek, egyben közösséget is építenek – folytatta a helyettes államtitkár.

Radomszki Lászlóné beszámolt róla, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő négy szociális intézmény mindegyikében más-más fejlesztő foglalkoztatás folyik. A hejőbábai intézményben gyönyörű kaspókat készítenek, míg a sajószentpéteri intézményben levendulával foglalkoznak. 

 

Dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója kifejtette, hogy a fejlesztő foglalkoztatás az a tér, amelyben a bátortalanok is bátorrá válhatnak, ugyanis lehetőséget kapnak arra, hogy értékteremtő munkát végezzenek. Véleménye szerint: aki dolgozik, aki alkot, az hasznosnak érezheti általa magát, és aki hasznosnak tartja magát, könnyebben megtalálhatja a helyét a szűkebb és tágabb környezetében. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság berkein belül 148 helyszínen, közel 3000 ellátott bevonásával zajlik a fejlesztő foglalkoztatás. Az ellátottak a képességeikhez igazodóan átlagosan napi 4 órában értékteremtő tevékenységet végeznek.

A fejlesztő foglalkoztatásban készült termékek bárhol megállják a helyüket, piacképesek, sok esetben meg is vásárolhatóak. A főigazgató beszámolt róla, hogy az „Én fejlesztő fogim” pályázati kiírásra rengeteg pályamunka érkezett. A pályázat keretében lehetőséget biztosítottak a facebook felületén online szavazásra, amelynek sikerét mutatja, hogy a kampány keretében több mint 60 000 megtekintés történt.


Fodor-Borza Bianka, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejlesztő Foglalkoztatási Osztályának osztályvezetője szerint nincs két egyforma intézmény, ezért nincs egységes séma és recept sem a fejlesztő foglalkoztatásra. Az ellátottaknak, ha dolgozni szeretnének, a fejlesztő foglalkoztatás az egyetlen lehetőségük. Az általuk előállított termékek mind egyediek, kézzel készülnek, és nem gyártósoron. 

Kézműves kerámiák vannak a képen.

 

A rendezvény keretében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége által fenntartott intézmények vezetői bemutatták, hogy milyen fejlesztő foglalkoztatások zajlanak az intézmények falain belül. A Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény fő profilként a zöldterület kezelését jelölte meg, azon belül is a levendulatermesztést és a szappankészítést. A jövőben nyomdai tevékenységüket szeretnék újraindítani. Az Abaúj-Zempléni Integrált Szociális Intézmény Ricsei Otthonában kertészkedéssel, szövéssel foglalkoznak, a szövésminták felelevenítését, a néphagyomány őrzését tűzték ki célul.

A Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézményben a műanyaggyártás, a kertészkedés, a varrás, az ételszállítás, a takarítás a fő profil, cél az integráció, hogy az ellátottak lehetőség szerint vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézményben a takarításban, a mosodai tevékenységben találták meg azokat a munkaformákat, amelyek az intézmény működéséhez illeszkednek. A vezetők kiemelték, hogy az ellátottak amellett, hogy otthonra lelnek az intézményekben, a munka által értelmes életet élnek. 

Az előadások keretében a résztvevők megismerhették a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. fejlesztő foglalkoztatásban elfoglalt szerepét. A vállalat országosan több mint száznegyven telephelyen van jelen, ebből harmincnyolc telephelyen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együttműködésben. 


A nap programját zenés, táncos, verses, énekes produkciók és az intézmények ellátottjainak személyes beszámolói színesítették. Az ország számos pontjáról érkező vendégek megcsodálhatták és meg is vásárolhatták a fejlesztő foglalkoztatás keretén belül készített termékeket, ezáltal is támogatva a fejlesztő foglalkoztatást. 

Molnár Oszkár, Edelény polgármestere és Virányiné Szabó Zsuzsanna a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese méltatta a szociális szféra dolgozóinak odaadó munkáját, megköszönve a kollégáknak és a támogatóknak azt, hogy ez a fesztivál létrejöhetett.

A rendezvényt jelképező stafétát Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének korábbi igazgatója adta át a Veszprém Megyei Kirendeltség igazgatójának, Horváthné Szabó Andreának, a következő fesztivál szervezőjének.

Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár Edelényi Városi Televíziónak adott interjúját ezen a linken nézhetik meg.

Dr. Simon Attila Istvánnal, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójával készült interjú ezen a linken tekinthető meg. 

Forrás: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság weboldala.
Fotó: SZGYF, dr. Tóth Brigitta

 


 

 

Dr. Simon Attila István és Radomszki Lászlóné a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján.
Vissza