Érzékenyítő program indult a Radnóti Színházban

Érzékenyítő program indult a Radnóti Színházban


Összefoglaló

A Radnóti Színház idén harmadik alkalommal hirdette meg a részvételi színházi programját. Ebben az évben a Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) Közelítő címmel különleges kurzust tart fiatal felnőttek számára, belefoglalva a sajátos szükségletű, fogyatékossággal élő fiatalokat is. Egy kollektív alkotófolyamaton keresztül vállalkoznak a társadalmi befogadást elősegítő, közös jövőképalkotásra. A Közelítő beszédes cím, hiszen az inklúzió felé vezető első lépés, hogy elkezdjünk közeledni egymáshoz.

2022. november 24.

 

#fogyatékosság #elfogadás#esélyegyenlőség#szemléletformálás#példamutatás

A színház az ArtMan Egyesület és a Budapest Esély Nonprofit Kft. együttműködésével, valamint a Lengyel Intézet támogatásával indította el Közelítő részvételi színházi csoportját különböző sajátos szükségletű, atipikus és tipikus fiatal felnőttekkel. A résztvevők a november közepén indult közös alkotómunka során próbálják egymás helyzetét jobban megérteni. A fiatalok közös témafelvetések és döntések mentén vesznek részt a mozgásos és szituációs foglalkozásokon, hogy komfortzónájukból kilépve tapasztalják meg a kölcsönös megértéssel, elfogadással és együttműködéssel áthidalható problémás élethelyzeteket.

A 16 alkalomból álló alkotófolyamatról Kőrösi Máté filmrendező dokumentumfilmet készít. Az elkészült film része lesz annak az érzékenyítő programnak, amelynek keretében 2023 őszétől a RIM munkatársai diákok számára tartanak tematikus workshopokat.

A részvételi színházi csoportot Mészöly Andrea táncművész-koreográfus, szomatopedagógus, az ArtMan Egyesület tagja és Szendrey Gitta drámainstruktor-művészetterapeuta, a RIM munkatársa vezeti. A foglalkozások során az irányított beszélgetések mellett a mozgásos és szomatikus gyakorlatokat színházi és drámapedagógiai formákkal ötvözik. A munkamódszerek és szemléletek találkozásából, a csoport ötleteiből jön létre az alapja a projektzáró előadásnak vagy workshopbemutatónak, amelyet 2023 áprilisában kétszer is láthat a közönség a Jurányi Házban.

A részvételi színházhoz kapcsolódva a Budapest Esély az áprilisi előadásokra Élő Könyvtárat szervez alkalmanként nyolc élő, "kikölcsönözhető" könyvvel. A nyolc "könyv" ez esetben érintett, fogyatékossággal élő embereket jelent, akik elmesélik saját történetüket és az "olvasók" kérdéseire is válaszolnak. A program célja az előítéletek csökkentése és a tabukkal való leszámolás.

„Sokat beszélünk a társadalmi felelősségvállalásról, de nem árt megmutatni, hogy valósulhat meg a saját életünkben. Gyakran már az is segítségnek számít, ha tolerálunk valamit. A nyitottság, az egymás felé fordulás nagyon fontos. Segíteni kell, mert attól mindenkinek jobb lesz. Ne legyünk restek a jóra, ilyen egyszerű.” – mondta el Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, aki az idei évadban a színház által indított „érzékeny ügyeink” kampányban is az akadálymentesség fontosságára hívja fel a figyelmet.

Forrás:

MTI

 

 

 

Egy férfi színész áll a színpadon.
Vissza