Érték Vagy! program: jelentős mérföldkövek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása érdekében

Érték Vagy! program: jelentős mérföldkövek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása érdekében


Összefoglaló

Cikkünkben az Érték Vagy! program alakulását vesszük górcső alá, azt, hogy melyek voltak a program életében a jelentősebb események, illetve milyen mérföldköveket sikerült eddig elérni.

2022. január 26.

 

 

Segélyek helyett elsősorban lehetőségeket kell teremteni, sajnálat helyett pedig esélyeket – írta 2020-as közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2020, a fogyatékossággal élők világnapján. Az ezen gondolatsor mögött húzódó szakmai munka azonban már jóval ezt megelőzően kezdetét vette. 

Számos olyan intézkedés történt már az ezt megelőző időszakban is, ami azt a célt szolgálta, hogy a fogyatékossággal élők minél teljesebb és lehetőségeikhez képest legönállóbb életét megteremtse. Az intézkedések eredményességét jól mutatja, hogy hatásukra a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rátája 10 év alatt 2020-ra 18 százalékról 44 százalékra emelkedett.

Érték Vagy! program

A folyamatok tovább erősítése és hatékonyabbá tétele érdekében, piaci cégekkel és egyházi szervezetekkel is együttműködve a 2019-es évben megkezdett munka eredményeképpen indult útjára a 2020-as év elején, immár hivatalos formában is az Érték Vagy! program.

A folyamatosan erősödő magyar gazdaságnak, valamint a közös társadalmi felelősségvállalásnak köszönhetően egyre nagyobb erők kerültek mozgósításra a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának bővítése érdekében. Olyan nemzetgazdasági érdek ez, amelynél a legnagyobb gazdasági vállalatok, a hazai kisvállalkozások és az állam érdekei összeérnek.

A megváltozott munkaképességű munkavállalók nem csupán a munkahelyi közösségre vannak pozitív hatással, hanem gazdaságilag is értéket jelentenek, hiszen az ebben a formában dolgozók között alacsonyabb a fluktuáció, rendkívül megbízhatóak és kiemelkedő a monotonitástűrő készségük.

Nem csak a közel tízezer munkavállalót foglalkoztató állami tulajdonú KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE és SZEFO cégek a bizonyítékai annak, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók gazdasági hozzáadott értéke kiemelkedő, hanem a versenyszférában ezen a területen tapasztalatot szerzett vállalatok is így látják. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint 300 cég gyártat termékeket az állami cégekkel, köztük magas szinten jegyzett nemzetközi márkák.
 

ÉrtékPlacc

A 2020. január 17-i program egy nagyszabású országos rendezvénysorozat első elemeként került lebonyolításra. 

A Kormány igyekezett a szociális területen is szorosabbra fűzni a piaci és az állami szektor felelősségvállalását, becsatornázva ebbe a folyamatba a terület kiemelkedő nemzetközi szaktekintélyeit. Ennek első alkalma volt a Várkert Bazárban megrendezett ÉrtékPlacc nemzetközi konferencia.

Az ÉrtékPlacc rendezvény helyszíne

Az ÉrtékPlacc azonban nem csupán egy konferencia volt, hanem egyben egy közös virtuális és fizikai tér is. A cél egy olyan hely létrehozása volt, ahol érintett és munkáltató egymásra találhatott, ahol bárki – akár egy piacon – megnézhette, megtapinthatta vagy kipróbálhatta azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyet csúcsminőségben állítanak elő, illetve nyújtanak a megváltozott munkaképességű emberek.

A rendezvényen felszólalók sorát Jonathan Kaufman (USA), Pulitzer-díjas újságíró, egyetemi professzor nyitotta, aki írásaiban népszerűsíti a megváltozott munkaképességű (MMK) munkavállalók foglalkoztatását. Meggyőződése, hogy értéket állítanak elő. Ez pedig mind a társadalomra nézve, mind pedig a gazdaságra nézve előnyös.

Őt követték sorban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Németországból a Rissmann GmbH ügyvezető igazgatója, a Nanushka operatív igazgatója, majd az Audi Hungária Zrt., az E. ON Hungária Zrt. és a Robert Bosch Kft. képviselői, akik saját területükről, az általuk képviselt cégtől hoztak magukkal jó gyakorlatokat, pozitív tapasztalatokat és példákat.

A felelősségvállalás társadalmi jelentőségével kapcsolatosan Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter fejtette ki álláspontját, majd ezt követően felszólalt Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE ügyvezető igazgatója és a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona.

A konferencia zárásaként az OTP Jelzálogbank Zrt. vezérigazgatója, Becsei András szintén az akadálymentesítés fontosságát hangsúlyozta, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Bánhegyi Zsófia pedig beszámolt a spanyol ONCE szervezettel kialakult együttműködésről, melynek eredményeként kidolgozták az MMK munkavállalók foglalkoztatását.

Az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója két fő szempontot emelt ki az MMK emberek foglalkoztatását illetően: egyrészt értékteremtő munkát végeznek, másrészt pedig alkalmazásuk esetén nem kell a cégnek megfizetnie a rehabilitációs hozzájárulási adót.


Érték Vagy! Portál

2021. év végén következő mérföldkőként Érték Vagy! elnevezéssel indult innovatív álláskereső portál megváltozott munkaképességű embereknek, mely a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által megvalósított EFOP-1.9.3-VEKOP-17 kiemelt projekt keretében készült. 

Létrehozását az a tény alapozta meg, hogy ezt megelőzően a hazai interneten megváltozott munkaképességű személyekre specializált munkaerő-közvetítési funkció csak piaci alapon volt elérhető a munkaadók számára. Nem létezett olyan ingyenes online alkalmazás vagy rendszer, amely elkülönülve segítette volna a megváltozott munkaképességű személyek álláskeresését és munkaerő-piacra történő belépését, valamint a megváltozott munkaképességű személyeket alkalmazni kívánó munkáltatók megfelelő munkaerőhöz jutását, toborzását, és így a szereplők online egymásra találását.

A cél tehát az volt, hogy a felület elősegítse a megváltozott munkaképességű állást kereső személyek, az őket foglalkoztatni kívánó, portálon regisztrált munkaadók egymásra találását, potenciális munkakapcsolatok létrejöttét és ezáltal elősegítse a MMK személyek foglalkoztatásának bővülését.

 

 

A honlap hivatalos indulását alapos tesztelés előzte meg, melynek során a majdani regisztráló szervezetek véleménye, észrevételei, kritikái alapján még számos kisebb-nagyobb módosítás történt annak érdekében, hogy az egyes funkciók a lehető legtöbb felhasználó számára könnyen és egyértelműen elérhetők és használhatók legyenek.

A Portál iránti érdeklődés gyorsan erősödött, jelenleg majdnem 3000 regisztrált álláskereső, több, mint 500 munkáltató és 110 mentor böngészi aktívan a felületet.

 

Érték Vagy! Díj

A szervezők egy hónapig várják a jelöléseket az Érték Vagy! Díjra, amely a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának fontosságára irányítja a figyelmet.

Azért is fontos ez az elismerés, hogy “a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának ne csak a gazdasági, de a szolidaritási részét is előtérbe lehessen helyezni”.

A díj olyan munkáltatónak, foglalkozási rehabilitációs szolgáltatónak, valamint magánszemélynek adható, aki a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében tett tevékenységével kimagasló eredményt ért el, vagy ezen a területen olyan teljesítményt nyújtott, amely a társadalom számára példaértékkel szolgál.

A díj átadására évente, a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából kerül sor az alábbi kategóriákban:

  • nyílt munkaerőpiaci munkáltatónak az Év Befogadó Munkáltatója díj;
  • akkreditált munkáltatónak az Év Rehabilitációs Munkáltatója díj;
  • fejlesztőfoglalkoztatónak az Év Fejlesztő Foglalkoztatója díj;
  • akkreditált foglalkozási rehabilitációs szolgáltatóknak az Év Foglalkozási Rehabilitációs Szolgáltatója díj;
  • a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élők foglalkoztatását példa értékűen segítő természetes személynek a Mindennap Hős díj.

 

Érték Vagy! Konferencia 

A 2020. január 17-i ÉrtékPlacc keretében útjára indított rendezvénysorozat második állomásaként az EMMI Szociális Ügyekért Felelős Államtitkársága 2022. január 27-én a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának további bővítése érdekében rendezi meg az Érték Vagy! konferenciát.
A FOGLALKOZTATÁS, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS és KÖZÖSSÉGTEREMTÉS értékek köré szerveződő, a MMK személyek munkavállalását népszerűsítő rendezvény elsősorban a témában dolgozó szakemberek és munkaadók számára kínál érdekes és hasznos témákat.

A konferencia célja, hogy erősítse a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, “mert az MMK-s foglalkoztatás egyszerre gazdasági, és egyszerre morális érték és érdek, ahogy egyszerre racionális üzleti döntés és közösséget erősítő felelősségvállalás is” – fogalmaznak a szervezők a konferencia honlapján.

A konferencia színpadán látványos produkciók, inspiráló előadások, építő viták és lélekemelő beszélgetések váltják majd egymást. A résztvevők megkóstolhatják, megtapinthatják és megérthetik, miért nemzetközi színvonalú a magyar megváltozott munkaképességű foglalkoztatás.

Tavaly óta számtalan új piaci szereplő lépett be és erősítette az Érték Vagy! Program lendületéhez csatlakozva a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, ezért a konferencia egyik célja, hogy mérleget vonjanak, összegezzenek és tapasztalatot cseréljenek, illetve, hogy előre tekintsenek és irányt mutassanak a szervezők és a résztvevők.

A konferencián kerülnek majd kiosztásra a természetes személyeknek és szervezeteknek adományozható, 2021-ben alapított Érték Vagy! Díjak is.


A Konferencia főbb eseményeit és történéseit élőben követhetik holnap, egy folyamatosan frissülő cikkünkben.

Az Érték Vagy! logó
Vissza