Beszédet feliratozó okosszemüveget fejlesztettek az Egyesült Királyságban
Összefoglaló
A brit start-up cég, az XRAI Glass okosszemüveget fejlesztett siketek és nagyothallók számára, amellyel akár 12 millió ember életét is megkönnyíthetik az Egyesült Királyságban.
2022. augusztus 22.
Az okosszemüveg Android rendszerű mobiltelefonokkal, egy ingyenes alkalmazás használatával működik (egyelőre csak a tesztüzem kezdődött meg, a terjesztés szeptemberben indul).
A fejlesztő vállalat két módszert kombinált: a beszéd feliratozását és a kiterjesztett valóságot. Így az okosszemüveg használatával nemcsak a személyes beszélgetésekben válik láthatóvá a beszélgetés leirata, hanem a telefonhívásoknál is.
A siketek és nagyothallók a kommunikáció segítése érdekében jelenleg is az okostelefonjukat használják, azonban a fejlesztés újdonsága, hogy ehhez most nem kell elővenni az eszközt.
A cég vezérigazgatója, Dan Scarfe nyilatkozatából kiderül, hogy azért most teszik elérhetővé az alkalmazást, mert nem akarták, hogy a folyamatos fejlesztés a kezelhetőség rovására menjen, és úgy érzik, ez az a pont, amikor az emberek számára tényleg hasznos eszközt tudnak biztosítani.
A módszernek még vannak hiányosságai, de már dolgoznak a második változaton, amely egyebek mellett olyan fejlesztést is tartalmaz, mint annak felismerése, hogy éppen ki beszél. Ezzel az alkalmazás akár csoportos beszélgetések értelmezésére is képes lehet.
Forrás:
https://hu.euronews.com/2022/07/31/a-beszedet-feliratozo-okosszemuveget-fejlesztettek