Az ADHD-s munkatárs tudatos menedzselése vezetőként

Az ADHD-s munkatárs tudatos menedzselése vezetőként


Összefoglaló

Hogyan lehetnek az ADHD-val élő kollégák hatékonyak a munkahelyen, hogyan csökkentsük a szorongásukat és miként tudjuk alakítani a feladatkiosztást annak érdekében, hogy sikeresek legyenek a saját területükön?

2021. november 22.

Magyarországon ma félmillió embert, gyermeket és felnőttet egyaránt érint az ADHD, mely hiperaktivitással és figyelemzavarral jár együtt. Vita tárgya, hogy az ADHD betegség vagy idegrendszeri jellegzetesség-e; a tünetegyüttesként számon tartott állapot először gyermekkorban vehető észre. Már ekkor is megfigyelhető a koncentrálási probléma, a hangos, heves, olykor indulatos viselkedés és a mozgékonyság. Másik megnyilvánulása a lassú, szétszórt, álmodozó, merengő attitűd, mely ugyanúgy figyelemzavarral jár együtt, mint az előző típus.

Tágabb megfogalmazásban az ADHD a figyelem, a gondolkodás, a viselkedés és az érzelmek szabályozásának zavara, mely többek között a hétköznapi életben szétszórtságban és alacsony terhelhetőségben is megnyilvánulhat.

Az ADHD tehát nem csak gyermekpszichiátriai fogalom. Az egyének egyötödénél szűnnek meg a tünetek felnőttkorra, egyharmaduknál pedig jelentős pozitív változás áll be a munkahatékonyság területén. A többség felnőttkorban is produkálja az ADHD-s jellegzetességeket és nagy eséllyel ezek a személyek megváltozott munkaképességűek lesznek, következésképpen a jelenség a munkaerőpiacon is megjelenik.

Gyakorlati oldalról megközelítve, diagnózis ismeretében vagy anélkül, a munkáltatónak feltűnhet, hogy egyes felnőttek nem tudnak úgy teljesíteni, ahogyan az általánosan elvárható lenne, esetleg különösen nehezen viselik a monotonitást munkatársaikhoz képest.

Fontos tudni azonban, hogy az ADHD-val együtt élő személyek gyakran kivételes, átlagon felüli memóriával rendelkeznek, emellett igen nagyfokú kreativitással és humorérzékkel vannak megáldva. Igen eredményesek és hatékonyak lehetnek újszerű látásmódjuk, fáradhatatlan energikusságuk, céltudatosságuk és teljesítményorientáltságuk miatt.

Érdemes ezeket a képességeket támogató környezet kialakításával kibontakoztatni és a szervezet előnyére fordítani. Nem mellékes szempont, hogy a folyamat során a munkavállaló motivációs szintje és önértékelése is nagymértékben javul.

Hogyan fordíthatják előnyükre képességeiket?

A megfelelő munkakör kiválasztásával jelentős előnyre tehetnek szert az ADHD-s felnőttek a munka világában.  Mivel jellemző rájuk a lelkesedés, kezdeményezőkészség, a figyelemmegosztás és gyors változtatás képessége, illetve megnövekedett alapfeszültségük enyhítése érdekében gyakran választanak olyan munkahelyet ahol megosztott figyelemre, pörgésre, nyüzsgésre és sok kommunikációra van szükség, ezért jelentős sikereket érhetnek el szakterületükön.

Milyen problémával küzdhetnek?

A hétköznapi feladatvégzés szintjén nehezen állítanak fel fontossági sorrendet, rendszert, illetve kihívást jelent a hosszútávú figyelem megtartása, emellett nehézséggel zárják ki a zavaró tényezőket, figyelmük könnyen elkalandozik.

Mit tehetünk vezetőként?

  • Olyan feladatokat célszerű rájuk osztani, amelyek hamar sikerélményt eredményeznek, részegységekre bonthatók, illetve rövid távon megoldhatók.
  • Rendszeresen kérdezzünk rá a feladatvégzésre, legyünk támogatók, merjen a vezetőhöz fordulni kérdéseivel, esetleges problémáival.
  • Előre rendszerezzük, priorizáljuk a tennivalókat!
  • Adjunk minél kreatívabb feladatokat!
  • Minden feladatot írásban is küldjünk el, pontosan leírva, mit várunk el!
  • Rendszeresen küldjünk emlékeztetőt!
  • Legyen lehetősége akkor szünetet tartani, amikor szükségét érzi a munkatársunk, mert fokozza a munkahatékonyságot.

Végezetül, megbeszéléseken ne vegyük rossz néven, ha munkatársunk látszólag másra figyel, vagy a kezében lévő tárggyal játszik. A tárgyakkal való „babrálás” segít levezetni a mozgásigényt, egy kifejezetten ajánlott módszer a sokáig tartó egy helyben tartózkodás alatt, mint például meetingek, értekezletek.

Az ADHD-val élő személyek valójában nagyon tehetségesek és igen magas minőségre törekednek a munkavégzésük során. Igyekezzünk megtalálni és kialakítani a nekik megfelelő körülményeket és azokat a feladatokat, melyekben kibontakoztathatják tehetségüket! 

Forrás:

http://www.mindsetpszichologia.hu
http://www.hrportal.hu
https://www.adhd-magyarorszag.com/akos/csikim.pdf
https://hrdoktor.blog.hu/2018/09/03/adhd_szindromasok_a_munkaban
https://pszichoforyou.hu/munkamania/
https://semmelweis.hu/hirek/2019/06/26/gyakoribbak-a-munkahelyi-es-parkapcsolati-problemak-az-adhd-val-kuzdo-felnottek-koreben/

Az A D H D betűk falra ragasztva
Vissza