A népszámlálás által láthatóvá válni

A népszámlálás által láthatóvá válni


Összefoglaló

Az őszi, október 1. és november 28. között zajló népszámlálás egészségi állapotra, a fogyatékossággal élő emberek helyzetére vonatkozó kérdéseire való válaszadás fontosságára hívta fel a figyelmet Kovács Marcell. A Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási projektvezetője kiemelte, hogy a népszámlálás eredményei hosszú távon szolgáltatnak majd meghatározó adatokat az egészségügyi fejlesztésekhez, beruházásokhoz.

2022. augusztus 11.

 

 

A fogyatékossággal élő emberek életkörülményeiről nem állnak rendelkezésre más adatforrásból ilyen részletes információk – mondta Kovács Marcell azon az egyeztetésen, amelyen a KSH szakemberein kívül tíz, a fogyatékossággal élő személyeket támogató hazai civil szervezet, a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságának Fogyatékosságügyi Főosztálya, valamint az Országos Fogyatékosságügyi Tanács képviseltette magát. A megbeszélésen a népszámlálás menetéről, valamint a fogyatékossággal élő emberek számára is elérhető, akadálymentes, elektronikus kérdőív egészségi állapotra vonatkozó kérdéseiről esett szó.

Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy a fogyatékkal élő emberek érdekképviseletének eredményességét garantálja a célcsoport létszámának pontos meghatározása. Ennek okán arra kérte a látássérülteket, hogy válaszoljanak a fogyatékosságra vonatkozó kérdésekre, a népszámlálási kérdőíven jelöljék meg a látássérülésük mértékét. 

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy a népszámlálás lehetőséget ad arra, hogy láthatóvá váljanak. Véleménye szerint akkor bővülhet az autizmussal érintett személyek által igénybe vehető szolgáltatások köre, ha a népszámlálás eredményeként kiderül, hogy a lakosság mekkora hányada érintett az autizmussal.

A hallásállapotra vonatkozó válaszokból kinyert adatok érdekvédelmi és lobbimunkánkhoz elengedhetetlenek. Közreműködünk abban, hogy megvalósuljon a jelnyelvi adaptálással történő akadálymentesítés, és a siket és nagyothalló személyek így egyenlő eséllyel tudjanak részt venni a népszámláláson” − emelte ki Sáfrány Margit, a SINOSZ igazgatója.

A népszámlálással kapcsolatban bővebb információt ezen a linken olvashatnak.


Forrás: 
https://www.nepszamlalas2022.hu/nepszamlalas-a-fogyatekossaggal-eloket-tamogato-szakmai-szervezetekkel-egyeztetett-a-ksh?fbclid=IwAR1y0MmjG4ipahniGS5Xx_S75Vr8gxbgElcXRbSwi1eC7RvHXwc5FFH8ycE
 

Egy férfi válaszol a kérdőív kérdéseire.
Vissza