48,6 milliárd forint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

48,6 milliárd forint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására


Összefoglaló

Soha nem látott mértékben, 48,6 milliárd forinttal támogatja a kormány az idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

2021. január 09. kormany.hu

Ez az összeg, mintegy 3 milliárd forinttal több, mint az elmúlt évben - közölte Fülöp Attila, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató XII. kerületi Bake My Day pékségnél megtartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: amíg 2010-ben a megváltozott munkaképességűek csupán 18 százaléka dolgozott, ma ez az arány 44 százalék.

Emlékeztetett, hogy január elsejétől megszűnt a megváltozott munkaképességűek úgynevezett jövedelmi korlátja. Ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességűek bármilyen mértékű munkabér mellett jogosultak a rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátásra - fűzte hozzá.

Mint elmondta: jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, döntő többségük piaci körülmények között, illetve 394 társaság veheti igénybe a támogatást szerződés alapján.

Hangsúlyozta, hogy a kormány számára fontos a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Ugyanis számukra a munka nem csupán megélhetést jelent, hanem az önbecsülés, a közösséghez való tartozás érzését is.

Arról is szólt, hogy a legfrissebb, novemberre vonatkozó foglalkoztatási adatok szerint közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, vagyis csupán 26 ezerrel kevesebben, mint a járvány előtt, az elmúlt év hasonló időszakában.

Ez azt jelenti, hogy nem felel meg a valóságnak az a baloldal által hangoztatott visszataszító, riogató állítás, hogy munkahelyek százezrei szűntek meg - mondta.

Egyben azt mutatja, hogy a kormány jó úton halad azon ígéretének betartása felé, hogy a munkahelyeket nem csak megőrizni szeretné, hanem még több munkahelyet teremt, mint amennyit tönkretesz a vírus - mondta Fülöp Attila.

Takács Zoltán, a pékség társtulajdonosa közölte, hogy a pékség mellett takarító üzletágat és call centert is működtet a cégük, és mindhárom üzletágban legalább 50 százalékban, de van ahol 100 százalékban megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak.

Nem csupán háttérmunkákat bíznak rájuk, hanem komoly feladatokat kapnak, a többi között pékek és szakácsok - sorolta.

Pékségben dolgozó emberek munka közben
Vissza