Szeptember 25. a Siketek Világnapja

Szeptember 25. a Siketek Világnapja


Összefoglaló

A Siketek Világnapját a Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1958 óta minden év szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük, mely idén szeptember 25-ére esett. A Világnap célja a siketek és a hallók közösségének összehozása, mely a figyelemfelhíváson túl egy csodás lehetőség arra, hogy alázattal tisztelegjünk a különbözőségünk előtt, hogy tudjuk – legyen szó akár siketségről vagy jelnyelv használatról - egyek vagyunk, egységbe kapcsolódjunk a fogyatékkal élők támogatása által.

2022. September 27.

 

#fogyatékosság #hallássérült #elfogadás #szemléletformálás #rendezvény

E jeles nap olyan ünnep, mely felhívja minden embertársunk, a kormány és a különböző szervezetek figyelmét is a siketek mindennapi életüket érintő problémáira, kihívásaira, a jogaikra, ösztönöznek az esélyegyenlőségük biztosítására, a társadalomba történő beilleszkedésük elősegítésére.

Ezen a napon  több szervezet is különböző módokon - általában kampányokon, rendezvényeken keresztül -  vett részt az ünneplésben.

Az Auchan a szolidaritás kifejezésére például minden vásárlónak lehetőséget biztosított, hogy füldugó behelyezésével, a külső zajok kiszűrésével átérezhessék a siket, nagyothalló embertársaink mindennapi nehézségét a vásárlásaik során.

 

A Nemzeti Galéria jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesített tárlatvezetést biztosított ezen a napon.

A Szerencsejáték Zrt., mint siketeket is foglalkoztató munkaadó nagyszerű példát mutat ebben a rövid kis videóban arról, hogy az egyéni és a vállalati szintű sztereotípiák lebontásával a siket és nagyothalló munkavállalók a nyílt munkaerőpiacon is eredményesek, értékteremtő munkát végeznek,  képesek és készek örömmel, lelkesen dolgozni, ezáltal buzdítva sorstársaikat is a munkába állásra: https://fb.watch/fOmqgI7mBK/

Ez a nap a siketek jobb életvitelének és munkalehetőségeinek népszerűsítésére is szolgált.

Nagyothallók Világkongresszusa Budapesten

„Akadályok nélküli világ” – „World Without Barriers” mottó szellemében rendezték meg Budapesten a Nagyothallók Nemzetközi Szövetségének három napos világkongresszusát szeptember 22 és 24 között. Az IFHOH World Congress 2022 rendezvényeire 5 földrész 22 országából érkeztek résztvevők. 

A Siketek Világkongresszusán Fülöp Attila tart előadást.

 

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége által szervezett eseményen Budapesti Deklaráció néven állásfoglalást fogadott el az IFHOH elnöksége. A nyilatkozat a legmodernebb hallássegítő technológiák használatára ösztönöz a nagyothalló emberek esélyegyenlősége érdekében. 

A világkongresszus előadásai foglalkoztak többek között a legújabb technológia újításokkal, az orvosi fejlesztésekkel, valamint a hallássérült emberek mentális egészségével. 

Forrás:

https://www.auchan.hu/reszletek/hirek/mind-egyformak-vagyunk-nem-a-hallasallapot-szamit

https://www.facebook.com/watch/?v=480822727307162&ref=sharing

https://www.facebook.com/ifhohcongress

https://www.facebook.com/fulopattilaallamtitkar/posts/pfbid02VBtxRfUnFMRcot85WJWbA3fz7RAKTJeDmuh27e616xsN9iAJMzYF2NhF9ousmTPYl


 

 


 

Két fiatal nő jelnyelven kommunikál.
Vissza