Grundfos Magyarország Kft.
Grundfos Magyarország Kft.
A Grundfos a világ vezető szivattyúgyártó cége, mely 1945-ös alapítása óta támogatja a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatását és az egészségügyi rehabilitációt. Magyarországon négy hazai telephelyéből kettőben, Tatabányán és Székesfehérváron alkalmaz megváltozott munkaképességű kollégákat. Gyártóvállalatai számára az alapító okiratban meghatározott előírás, hogy a teljes munkavállalói létszám minimum 3%-át megváltozott munkaképességűek tegyék ki. A cég 2011 óta folyamatosan megkapja a kétévente kiosztásra kerülő Fogyatékosság-barát Munkahely Díjat.
A Grundfos hazai csapatának 5 százalékát teszik ki a megváltozott munkaképességű kollégák, akiket egy segítő munkatársuk támogat a munkavégzésben. Ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók zökkenőmentes integrálása, foglalkoztatása megvalósuljon, fontos, hogy az egyén képességeihez és nehézségeihez illeszkedve történjen meg a munkafolyamatok átszervezése, a munkakörök átalakítása és az akadálymentesítés. A Grundfos esetében a gyárak teljesen akadálymentesnek épültek.
Az új belépőket „élményalapú programcsomaggal” és speciális oktatási anyagok kidolgozásával támogatja, a számukra egyedi módon kialakított rehabilitációs területek pedig teljesen akadálymentesek és ergonómiailag is személyre szabottak.
Betegségtípusok és fogyatékosság tekintetében a szív- és érrendszeri, mozgásszervi, neurológiai, illetve daganatos megbetegedésben szenvedők a leggyakoribbak, de dolgoznak hallássérültek és értelmileg akadályozot emberek is náluk.
A gyáron belül integrált foglalkoztatás valósul meg. A rehabilitációs dolgozók többsége gyártósori dolgozóként, összeszerelési munkát végez. A szellemi munkakörben dolgozók recepciósként, kaizen adminisztrátorként, munkaruha-ügyintézőként és vállalati intranet szerkesztőként tevékenykednek.
A jógyakorlatot bemutató forrásanyagok ismertetése
A megváltozott munkaképesség jellege: mozgásszervi, hallássérült, értelmi fogyatékos, krónikus betegség
A foglalkoztatás formája: részmunkaidő
A film
Nekem a Grundfos nemcsak egy munkahelyet jelent
Forrásanyag
http://mef.forum.hu/ckfinder/userfiles/files/Jo_gyakorlatok_webre.pdf
https://fmc.hu/2018/05/23/50-eve-alkalmaz-megvaltozott-munkakepessegueket-a-grundfos/