Tandem Program segítette Miskolcon a fogyatékossággal élő fiatalokat

Tandem Program segítette Miskolcon a fogyatékossággal élő fiatalokat


Összefoglaló

A Szimbiózis Alapítvány különleges foglalkoztatási programot indított útjára, melyben hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő fiatalokat készítettek fel és mentoráltak, hogy minél rövidebb úton juthassanak el az iskolából az első munkahelyre.

2021. September 02. https://minap.hu/cikk/segitik-munkaeropiacra-valo-kilepest; https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/segit-nekik-a-tandem-projekt-5553410/

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósított meg fiataloknak szóló foglalkoztatási, pályaorientációs programot a Szimbiózis Alapítvány 2021. nyarán. Az Alapítvány a kidolgozott pályaorientációs foglalkozásokat egy módszertani javaslatban foglalja majd össze a pályázat célja szerint, hogy a későbbiekben beépítésre kerülhessen az iskolai oktatásba. 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből három iskola húsz diákja vett részt a Tandem Projektben, a fiatalok nagy része végzős középiskolás, 18-19 évesek, akik különböző fokú fogyatékossággal élnek. Önismeret, szakmaválasztó tréning, álláskeresési tanácsadás, munkatapasztalat- és ajánlólevél-szerzés, mindez része volt a komplex foglalkoztatási programnak. Emellett megtanultak önéletrajzot írni, elsajátították, mit kell tartalmaznia egy munkaszerződésnek, milyen kérdésekre számíthatnak az állásinterjún. Az elmúlt hónapokban megtartott interaktív foglalkozásokat követően megvalósultak a gyakorlati programok is: egy ötnapos szakmaválasztó tréning keretében több foglalkozást is kipróbálhattak a diákok. A szakmájukhoz kapcsolódóan úgynevezett munkapróbákon vettek részt, amelyeken ajánlólevelet szerezhettek. Lantegi-módszerrel mérték fel a gyerekek képességeit, kompetenciáit, és ez alapján társították a számukra megfelelő munkaköröket, foglalkozásokat. A munkapróba keretében a fiatalok valódi képet kaphattak arról, mivel telik a munkaidő, milyen feladatokkal jár, ha az adott foglalkozást választják. Többek között megismerkedhettek a sajtkészítéssel, a fazekas- és asztalosmesterséggel, a turizmus és vendéglátás különböző területeivel. A gyakorlati idő után munkáltatójuktól ajánlólevelet kaphatnak, mely a későbbi álláskeresés során segítségükre lehet majd.
A munkaerő-piaci felkészítéssel és szakmai ismeret átadással, a közösségi élmény lehetőségét kihasználva a fogyatékossággal élő fiatalok nagy segítséget kapnak ahhoz, hogy minél egyszerűbb legyen az átlépés az iskolapadból a munka világába. 

Az alábbi videóban Soltész Gabriella szakmai vezető mutatja be a projektet:

A Tandem programban részt vevő fiú kipróbálja a fazekas mesterséget
Vissza