#látássérült#elfogadás#esélyegyenlőség#civil szervezet#szemléletformálás

A rendezvényt a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő Önkéntes Ház munkatársai szervezték. A program során a résztvevők bekötött szemmel fogyasztottak el egy háromfogásos vacsorát.  Így maguk tapasztalhatták meg, érezhették át, hogy milyen érzés nehezített körülmények között, akadályoztatva végezni olyan mindennapi rutin részét képező tevékenységet, mint például az étkezés.

Ezzel saját élményre építve fejleszthették empatikus képességeiket. A vakok és gyengénlátók mindennapjairól pedig a vacsora közben, a meghívott látássérült előadókkal kötetlenül beszélgetve tudhattak meg részleteket.

- Amíg az emberek csak hallanak egy fogyatékosságról, egy nehézségről, addig kevésbé érinti meg őket. Amint testközelből is megismernek minket, és látják, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők, csak éppen a látás hiányával kell együtt élnünk, onnantól sokkal elfogadóbbak és segítőkészebbek velünk - mondta Hencz András, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke.

Az integráció egy olyan kérdés, ami nem csak a látókon múlik – hangsúlyozta az Eger TV a fehér bot napja (október 15.) alkalmából készített riportjában Tóthné dr. Kiss Orosz Mária a Vakok és Gyengénlátók Integráló- és Sportegyesületének elnöke. A látó társadalomnak befogadónak kell lennie a látássérültek irányába – emelte ki, de meggyőződése, hogy az integrációért a látássérülteknek is tenniük kell.

A látássérült ember személyisége is meghatározza az integráció sikerességét. Véleménye szerint az, hogy a látássérültek mennyire mernek segítséget kérni, attól függ: ki milyen személyiség, milyen nyitottsággal éli meg a látássérülését, miként viszonyul az őt körülvevő világhoz. Az is fontos, hogy melyik fázisában van a látássérülésének. Aki már évtizedek óta vak vagy gyengénlátó, kellő nyitottsággal tudja kezelni ezt a kérdést. Aki nem olyan régen vált látássérültté, az sokkal inkább magába forduló, magába zárkózó.

Az egyesület nem csak a látássérült emberek számára szeretné megmutatni a nyitottság fontosságát, hanem a látóknak is. Ennek az egyik leghatásosabb eszköze a sport: a csörgőlabda, a showdown (vakpingpong), vagy éppen a tandemtúra: az egyesület szervezésében minden év szeptemberében körbetekerik a Tisza-tavat. A rendezvényeiket mindig nyitottá teszik, a programjaikon a látássérültek és látók együtt, örömmel vesznek részt. 

Egy francia grófnőnek köszönhetjük a fehér botot

A múlt század húszas éveinek végén a francia Guilly d’ Herbemont grófnő aggodalommal figyelte a párizsi utcákon bizonytalanul közlekedő vakokat. Úgy érezte, hogy az egyre növekvő jármű- és személyforgalomban állandó veszélynek vannak kitéve. Ha egy könnyen felismerhető eszközt hordanának a kezükben – vetette fel – mindenki, legyen az autós vagy gyalogos, tudná, hogy vak ember jár mellettük. Annak az apropóján, hogy a francia rendőrség is fehér jelzőbotokat használt a forgalom irányítására, Mrs. d'Herbemont szerint a látássérültek úgy hívhatják fel leginkább magukra a figyelmet, ha fehérre festett botokkal a kezükben mennének ki az utcára. 

Az elképzelését 1930-ba megírta írt a L'Écho de Paris országos napilap igazgatójának, aki leközölte a grófnő levelét. Sokakat megdöbbentett a kezdeményezés, mondván, hogy ez nem más, mint a fogyatékossággal élők megbélyegzése.  A Vakok Világszövetsége azonban nem osztotta a kétkedők véleményét, és Guilly d’ Herbemont újításának bevezetését, mielőbbi használatát javasolta minden országnak. A fehér bot hamarosan hivatalosan is a látássérültek szimbólumává vált.

Forrás:

https://hiros.hu/hirek/lathatatlan-vacsora-a-spalettaban

https://www.youtube.com/watch?v=0t5Uv1pqz5