Fogyatékossággal élő emberek világnapja

Fogyatékossággal élő emberek világnapja


Összefoglaló

1992 óta minden év december 3-a a Fogyatékossággal Élő Emberek Nemzetközi Napja. Az ENSZ által életre hívott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a veleszületett vagy szerzett egészségkárosodás, betegség, baleset vagy katasztrófa következtében, vagy más állapot miatt fogyatékossággal élő emberek problémáira és a befogadó társadalom irányába tett esélyegyenlőségi törekvésekre.

2022. December 03.

#fogyatékosság #elfogadás #esélyegyenlőség #szemléletformálás #nemzetközi

 

A WHO friss becslése szerint mintegy 1,3 milliárd ember – vagyis a világ népességének 16%-a – él együtt vagy tapasztal jelentősebb fogyatékosságot. A WHO szerint 2011-ben a világ népességnek 15%-a, azaz több mint egymilliárd embernek volt valamiféle fogyatékossága, azaz mintegy 300 millió fővel emelkedett a fogyatékossággal érintett embere száma 10 év alatt.

A Fogyatékos Emberek Világnapjának legfontosabb célja, hogy elősegítse a fogyatékossággal élő emberek teljesebb megértését, és mozgósítsa a fogyatékossággal élő személyek méltóságát, jogait és jólétét célzó kezdeményezések társadalmi felismerését és támogatását. Ma Magyarországon közel egymillió embert érint a fogyatékosság ügye, a KSH felmérései szerint 2011-es népszámlálás során 491 ezer fő jelezte, hogy valamilyen fogyatékossága van, a 2016-os mikrocenzus alapján a fogyatékos személyek száma 408 ezer volt. Így míg 2011-ben a népesség 6,2%-a, addig 2016-ban a magyar népesség 4,3%-a számolt be valamilyen fogyatékosságról.

Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékos emberek nemzetközi napjává (International Day of Persons with Disabilities). Azóta ezen a napon tartjuk a fogyatékossággal élők világnapját, amelynek célja a fogyatékossággal élő személyek jogainak és jólétének előmozdítása a társadalom és a fejlődés minden szintjén, valamint a fogyatékkal élők helyzetének tudatosítása a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területén.

Kevésbé ismert, hogy 1981 és 1992 között is volt egy – az egészségkárosodott, vagy fogyatékossággal élők helyzetére figyelmet felhívó – tematikus nemzetközi nap, szeptember 18-a, amit akkor Magyarországon még a Rokkantak napjaként ünnepeltek. Ez a kezdeményezés szintén az ENSZ-től származott, az 1981-ben tartott Rokkantak nemzetközi éve kezdeményezés („International Year of Disabled Persons” fordításaként) nyomán, amelyből aztán kialakult a Rokkantak napja. Ennek történetével, illetve az ezzel kapcsolatos fogalom és szóhasználat fejlődéséről ajánljuk a Qubit tartalmas cikkét, amely részletesen mutatja be, hogy mikén formálódott társadalmi szinten Magyarországon az egészségi állapot elfogadására irányuló szemléletformálás.

 

A fogyatékosság nem egy személyes tulajdonság, sokkal inkább állapotok és viszonyrendszerek bonyolult összessége, amelyek közül számosat a társadalmi környezet és a befogadó hozzáállás hiánya hoz létre. A fogyatékosság modern megközelítése alapján nem létezik általában véve fogyatékossággal élő ember. Ehelyett inkább emberek vannak, akiknek - az egészségkárosodás vagy a fogyatékosság jellege és mértéke, a megmaradt képességek és a kompetenciák, a lakóhely, a családi körülmények,a szociális helyzet, a munkaerő-piaci adottságok, az egyéni és szevezeti célok valamint elvárások és motiváció mellett - eltérő szükségletei és igényei vannak a munka világában is. Társadalmi beilleszkedésük egyik fontos mérföldköve a megfelelő munkahely megtalálása, ahol nem csak anyagilag, de szakmailag és közösségi szempontból is kiteljesedhet egy ember élete. Ennek elérése sokféle tényezőn, így a társadalom általános szemléletén, a munka világának befogadó jellegén és a foglalkoztatók hozzáállásán is nagymértékben múlik.

Az Érték Vagy! Portál munkaerő-piaci oldalról kívánja elősegíteni a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét, és a minél teljesebb – az értékteremtő munkához és az álláslehetőségekhez széleskörű hozzáféréssel rendelkező – élet esélyének megteremtését. A munka világában történő sikeres boldogulás érdekében az állásinformációk transzparenciájának növelésével és a kapcsolatteremtési lehetőségek bővítésével szeretnénk elősegíteni egészségkárosodással, krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal élő megváltozott munkaképességű felhasználóinkat, hogy foglalkoztatási helyzetükben előrébb tudjanak lépni akár a jobb munkakörülmények, akár a magasabb bér lehetőségét nyújtó álláslehetőségek megragadásával.

A Portál célirányos inspiráció és szemléletformálás révén, tudásmegosztással és tájékoztatással támogatja a munkaadók felkészítését és érzékenyítését, hogy a foglalkoztatási szándék ösztönzésével - és főként álláshirdetésekben történő megjelentetésével - előmozdítsuk a munkaerő-piaci esélyegyenlőség és az elfogadás növelésére irányuló társadalmi törekvéseket, hogy minél több egészségkárosodással élő találhassa meg a számára megfelelő munkalehetőséget. Ezzel talán közelebb kerülhetünk egy olyan társadalomhoz, amelynek nyitottabb, befogadó és hozzáférhető munkaerő-piacán, szabadon választható munkalehetőségek révén elérhetőbbé tesszük a méltó megélhetés biztosításához szükséges munkajövedelmet és az egyéni állapotnak megfelelő munkavállalást.


Az alábbiakban szeretnénk – a teljesség igénye nélkül – röviden megjelentetni, hogy a Fogyatékossággal élők napja alkalmából milyen közéleti, civil és piaci kezdeményezések és megnyilvánulások támogatják a világnap céljainak hazai megvalósítását:

  • Jamba Prizma: A Jamba Hungary által december 3-án a CEU-n megrendezett délutáni közösségi eseményen a Crip Camp c. dokumentum filmvetítése és több szervezet részvételével tartandó kerekasztal beszélgetésen ösztönzik a társadalmi részvétel lehetőségét a fogyatékos fiatalok számára: 
    https://www.facebook.com/events/1236122013916504
  • Esély napot tartottak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon. A résztvevők online konferencián ismerhették meg a fogyatékossággal élők helyzetét, délután pedig interaktív programokon keresztül kerülhettek közelebb az érintettek mindennapi életéhez: 
    https://szgyf.gov.hu/4037-esely-nap-az-szgyf-ben

 

 

 

IDPD logo
Vissza