Félmilliárd megbetegedést lehetne megelőzni aktív életmóddal, sportolással
Összefoglaló
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első globális jelentése alapján világszerte közel csaknem 500 millió megbetegedés kialakulását - diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri – lehetne megelőzni aktív életmóddal, sportolással.
2023. April 17. WHO
#kutatás #nemzetközi #gondoskodáspolitika #egészségkárosodás #szemléletformálás
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-ben készített beszámolója alapján deklarálta, hogy a 2020-2030 közötti időszakban melyek a legfontosabb feladatai az országok kormányainak a fizikai inaktivitás csökkenése érdekében. Ennek köszönhetően számos betegség kialakulása lenne megelőzhető, kevesebb lenne a teher a már amúgy is túlterhelt egészségügyi rendszereken. A COVID-19 világjárvány ezekre a kezdeményezésekre, törekvésekre már önmagában is negatív hatást gyakorolt. A jelentés szerint amennyiben nem sikerül érdemi eredményt elérni, az megközelítőleg 27 milliárd dollár költséget fog jelenteni a kormányoknak, mivel a WHO szerint 2030-ig 499,2 millió olyan új krónikus és mentális betegséget fognak diagnosztizálni, amelyek egyébként megelőzhetők lettek volna. A WHO 2018-2030 közötti időszakra vonatkozó fizikai aktivitásról szóló globális cselekvési terve (GAPPA) 20 szakpolitikai ajánlást fogalmazott meg a több aktív emberért és egészségesebb világért. Ezek között szerepel az állampolgárok életminőségének, egészségi állapotának javítása érdekében többek között például biztonságosabb utak létrehozása, - mely az aktívabb gyalogos, kerékpáros közlekedést és szabadban történő programszervezést ösztönzi,- a sport és egyéb fizikai tevékenységek bővítése és mindennapossá tétele az iskolákban és szabadidős tereken, az egészségügyi és szociális szolgáltatások fejlesztése, aktív mozgás lehetőségének biztosítása az idősebbek vagy hátrányos helyzetű gyermekek számára. A 2022 végén publikált jelentés tehát felszólítja az országokat, hogy a fizikai aktvitást az egészség javításának kulcsaként kezeljék, építsék be az összes vonatkozó szakpolitikába, valamint dolgozzanak ki eszközöket, programokat, útmutatásokat a végrehajtása érdekében.
A fizikai aktivitás növelését és ezzel a megbetegedések megelőzését célzó programok kidolgozásának és végrehajtásának szükségszerűségét mutatja továbbá az is, hogy a globális jelentés szerint a 194 ország mindösszesen 30%-a rendelkezik nemzeti aktivitási irányelvekkel. Amellett, hogy minden ország monitorozza a felnőttek fizikai aktivitásának szintjét, csupán az országok 75%-a követi nyomon a serdülők fizikai aktivitását, és kevesebb, mint 30%-a figyeli ezt meg az 5 év alatti gyermekek körében.
Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO Főigazgatójának véleménye szerint ezek a szakpolitikai programok nemcsak az egyén fizikai és mentális jólétére, hanem egyben a társadalom számára is hasznosak. Ekként fogalmazott: „Reméljük, hogy az országok és partnereink felhasználják ezt a jelentést arra, hogy aktívabb, egészségesebb és igazságosabb társadalmat építsenek mindenki számára.”
Dr. Ruediger Krech, a WHO Egészségfejlesztési osztályának igazgatója pedig felhívást intézett minden ország számára, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy 2030-ra 15%-kal csökkenjen a fizikai inaktivitás előfordulása.
Forrás:
- weborvos.hu
- napi.hu
- hazipatika.com
- hirado.hu
- WHO - hírek
- a WHO 2018-2030 közötti időszakra vonatkozó fizikai aktivitásról szóló globális cselekvési terve (GAPPA)