Borhy Palota Kert Bt.

Borhy Palota Kert Bt.

A Borhy Kertészet családi vállalkozás azzal a szándékkal alakult, hogy vásárlóbarát, családias hangulatú kertészet jöjjön létre, ahol mind a látogatók, mind az ott dolgozók jól érzik magukat. Magyarország első és egyetlen olyan kertészete, akik munkapróbás helyként szolgálnak fogyatékos fiatalok számára.

A kertészetben az érintett munkatársak átlagosan 2-4 órát töltenek, és általános tisztasági feladatokba, növényápolási munkákba, átültetésbe, valamint anyagmozgatási feladatokba kapcsolódnak be. A kert pozitív jelentőséggel bír, nyugalommal tölti el az embereket, akár terápiás jellegű is lehet: Mindenkinek egyéni programot készítenek.

A jelenlegi munkaszervezés során kihívást jelent, hogy a munkapróbán részt vevő személyek nem állandó munkatársak, sokukkal csak pár óra erejéig találkoznak, ezért nagyon minimális időmennyiség áll a rendelkezésre ahhoz, hogy tényleges együttműködést alakítsanak ki velük.

Kiemelt célcsoportjukat az értelmi fogyatékossággal és autizmussal élő fiatalok képezik. A célcsoport számára rendkívül lényeges, hogy a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásra való felkészülés során különböző munkakörökben, személyre szabott munkapróbák révén is kipróbálhassák magukat, majd ezt követően tanácsadóikkal közösen felelős döntést hozzanak az elhelyezkedést illetően.

A befogadó környezet erősítése céljából 2018 augusztusában a kertészet összes dolgozója részvételével egy szemléletformáló tréning is megvalósult, ahol a munkatársak nem csak újabb információkkal gazdagodtak, de a saját élményen alapuló helyzetgyakorlatok révén mélyebb betekintést nyerhettek az érintettek világába is.

 

A jógyakorlatot bemutató rövidfilm ismertetése

A megváltozott munkaképesség jellege: értelmi fogyatékos, autista

A foglalkoztatás formája: munkapróba (2-4 óra)

 

A film

 

 

Forrásanyag

http://lepeselony.com/kerteszet-segit-fogyatekkal-eloknek/

https://fbm.hu/wp-content/uploads/2019/04/fogyatkossg-bart-munkahely-elismers_jgyakorlat-gyjtemny.pdf