A látássérült személy interjúztatása

A látássérült személy interjúztatása

Az oldalon a látássérült személyek interjúztatásával foglalkozunk, bővebben kifejtve, hogy mely kérdéseket célszerű feltenni az interjú előtt, valamint az interjúhoz adunk hasznos tanácsokat, tippeket.


Amit feltétlenül kérdezzünk meg az interjú előtt:

  • Milyen kommunikációs módszer számára a legmegfelelőbb?  

Csak szóban tud kommunikálni, vagy esetlegesen sms-ben, vagy akár emailen keresztül is tudunk-e vele előzetesen egyeztetni (segítő alkalmazás, közvetítő családtag segítségével). Mivel a látássérült személyek számára a vizuális csatornán közvetített információ hátrányt jelent, így a számítógép nyújtotta szolgáltatások kiemelt jelentőségűek. ebből a kérdésből az is kiderül, hogy pl. adminisztratív/irodai feladatokat milyen segítő technológiával tud elvégezni.

 

  • Érdeklődjük meg, hogy a látássérült személy látása milyen szinten károsodott.

Egy gyengén látó esetében tudunk készülni írásos anyagokkal, mely a vakok számára nem megfelelő. Ha előre tudjuk, hogy a látáskárosodás mekkora mértékével kell számolnunk, jobban fel tudunk készülni az állásinterjúra. Óriási különbség lehet egy enyhébb fokú gyengén látó, és egy teljesen vak emberrel történő interjú között.

 

  • Van-e egyéb szüksége az interjú helyszínének megközelítésére irodán, telephelyen belül.

Amennyiben olyan az interjú helyszíne, vegyük figyelembe, hogy a látássérült személy akár vakvezető kutyával is jöhet, így a segítő kutyát is be kell engedni a jogszabályok szerint, amiről tájékoztatni szükséges pl. a portaszolgálatot.

 

  • A látáskárosodásán kívül van-e olyan egyéb megváltozott képessége a munkára, amelyre a munkaadónak figyelemmel kell lennie?

 

Tippek az állásinterjúhoz

 

  • Fontos a jól érthető, pontos, verbális kommunikáció

Ha a tesztelő olyan jelölttel találkozik, aki nem jól lát, fontos, hogy világosan bemutatkozzon, azonosítsa magát. Például: ahelyett, hogy egyszerűen kézfogáshoz nyújtja a kezét, mondja, hogy: „Nyújtom a kezem.”, a bemutatkozás után, kérdezzük meg, hogy miként segíthetünk az interjúalanynak a közlekedésben vagy a tájékozódásban.

Amikor székkel kínáljuk a jelöltet, helyezzük a kezét a szék hátuljára, ezzel jelezve a szék helyét.
Ha egy csoporton belül szólunk valakihez, mindig nevezzük az illetőt a nevén, hogy elkerüljük a félreértést.
Ha a tesztelő be akarja fejezni a beszélgetést, határozottan mondja meg, nehogy megtörténjen, hogy a jelölt az üres térbe beszél.

Az írott szövegek kommunikációját könnyíti meg a vakok számára a Braille-írás, de ezt nem minden vak ember tudja olvasni. Ma már különféle számítógépes szintetizált „beszélő eszközök” állnak rendelkezésre. Ha a jelölt rendelkezik bizonyos fokú látással, akkor nagyító eszközök vagy nagyobb betűkkel nyomtatott szövegek segíthetnek.
Tesztek kitöltése esetén, amennyiben időkorlátos a teszt, úgy számoljunk azzal, hogy a hangos felolvasása a kérdésnek – akár élő személy, akár számítógépes beszédszintetizátor teszi - időigényesebb, így ilyen esetekben biztosítsunk kb.1,5-szörös többletidőt a meghatározottnál.

 

  • A vakok számára nehézséget jelent az ismeretlen környezetben való mozgás. Ha segítségre van szüksége, ajánlja fel a segítséget.

Látássérült személy kísérése oly módon történjen, hogy a látó személyt kövesse a látássérült, kezét a vállára téve így biztosítva, hogy a látássérült elkerüljön egy esetleges ütközést; emellett hanggal történő figyelmeztetés szükséges a kizárólag vizuális ingereken keresztül érzékelhető veszélyforrások elkerülése érdekében.
A tömegközlekedés használata stresszes lehet a látássérült ember számára, különösen ismeretlen vidéken. Tegyen meg mindent azért, hogy a vak jelölt képes legyen eljutni a tesztelés helyére. (Például megkönnyíti a helyzetet, ha a taxi díját a tesztelő intézmény vállalja.) Lehet, hogy a vak jelölt segítő kutyát is használ. Engedjük, hogy vele lehessen a segítő kutya.
Látássérült személy megközelítésekor, illetve tájékozódásának elősegítése érdekében az esetleges veszélyhelyzeteket, akadályokat egyszerű mondattal, köszönéssel jelezni szükséges.

  • A jelölt gyakran magával hozza a számára szükséges technikai segédeszközt (a Braille-írásra felkészített laptopot vagy a „beszélő” számítógépet) – erről mindig előzetesen meg kell őt kérdezni. Ügyeljünk arra, hogy a gyengén látók esetében lényeges szempont a fényviszonyok jellege, ami alapvetően befolyásolhatja a teljesítményét.

​​​​​​​

 

További hasznos oldalak:

További segítség

 

Látássérült emberek elemi és foglalkozási rehabilitációjában részt vevő legkiemeltebb szereplői:

Kiemelten Közhasznú Fehér Bot Alapítvány
A Kiemelten Közhasznú Fehér Bot Alapítvány 1996-ban Hajdúdorog székhellyel öt olyan magánszemély hozta létre, akik a látássérült emberek rehabilitációja és társadalmi reintegrációja ügyében erősen elkötelezettek. https://www.feherbot.hu

 

Salva Vita Alapítvány
A Salva Vita Alapítványt (SVA) 1993-ban alapították, és 1996 óta a sérült emberek önálló életvitelét, társadalmi beilleszkedését segíti munkaerő-piaci programjaival. https://salvavita.hu

 

Szempont Alapítvány
A Szempont Alapítványt a Vakok Állami Intézetében 1992-ben azok a gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális munkások és szociális gondozók hozták létre, akik – Magyarországon egyedüliként – a felnőtt korban látássérültté vált emberek elemi rehabilitációját végzik. https://www.szempontalapitvany.hu

 

Vakok Állami Intézete
Kattintással előhozható    A több mint százéves múlttal rendelkező Vakok Állami Intézete (VÁI) komplex rehabilitációs szolgáltatást biztosít látássérült személyek számára.  https://vakokintezete.hu

 

Infokommunikációs akadálymentesítés

Informatika a Látássérültekért Alapítvány
JAWS for Windows, Magic, Fusion
www.indoalapinfoalap.hu

• Ingyenesen igényelhető képernyőolvasó és / vagy képernyőnagyító szoftver
www.nvda.hu

akadalymentes.magyarorszag.hu

 


További információkat az alábbi linkeken talál:

Egy győri vak hölgy a munkahelyek fontosságáról mesél
https://www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=G7YNbng6Nxg&feature=emb_logo

Sikeres látássérültek:
https://www.youtube.com/watch?v=t1cu-5aNYNk

https://www.youtube.com/watch?v=P-GCeo9wx3w

Vissza