50,1 milliárd forintos pályázat jelent meg

50,1 milliárd forintos pályázat jelent meg


Összefoglaló

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

2021. October 15. kormany.hu

Fülöp Attila elmondta: mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, többségük piaci körülmények között. Akkreditált cégek adnak munkát azoknak, akiknek az állapotuk miatt plusz segítségre van szükségük; ezeknek a vállalatoknak támogatást biztosít az állam, hogy ez a foglalkoztatási forma fennmaradjon, illetve lehetőség szerint tovább bővüljön - hangsúlyozta.

Az államtitkár jelezte, közel 400 olyan cég van az országban, amelyek akkreditáltként működnek közre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, 1100 telephelyen adnak munkát az érintetteknek. Fülöp Attila kiemelte: áttörést értek el a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában, közülük ma már minden második munkabérből tartja el magát, míg 2010-ben még csak 18 százalék volt ez az arány.

A kormány álláspontja, hogy munkát kell adni azoknak is, akik tartós betegség vagy fogyatékosság miatt megváltozott munkaképességűek, de dolgozni szeretnének - hangsúlyozta. Az államtitkár arra kérte a cégeket, hogy adják be a pályázatukat, mint mondta, a 2022-ben rendelkezésre álló 50,1 milliárd forint több, mint korábban bármikor.

Sindel István, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta: a szervezetnek 50 tagszervezete van, amelyek több mint 10 ezer embert foglalkoztatnak. Jelezte, hogy a tagszervezeteik minden évben pályáznak annak érdekében, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember megtalálja és megőrizhesse munkahelyét.

Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a védett munkáltatók az elmúlt években az átlagosnál nagyobb arányú foglalkoztatás-növekedést tudtak elérni. Ennek legfőbb oka az állami támogatási rendszer, amely biztonságot ad a munkáltatóknak és a munkavállalóknak - hangsúlyozta.

A 2022. évi rehabilitációs foglalkoztatási támogatással kapcsolatos pályázati felhívás dokumentációja Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján, a Rehabilitációs Főosztály által közzétett szakmai információkat tartalmazó internetes oldalon érhető el.
A kormany.hu oldalon elérhető eredeti hír itt található.

Fülőp Attila államtitkár úr tájékoztatót tart
Vissza