2022, a lehetőségek éve
Összefoglaló
Az új év kezdete és az előző év lezárása lehetőséget ad a számvetésre és az értékelésre, valamint a következő időszak megtervezésére.
2021. December 31.2021 a megváltozott munkaképességű és fogyatékos emberek, valamint a foglalkozási rehabilitáció tekintetében sem volt egy könnyű év. Főleg azok nézőpontjából, akik esetében a munkavállalási lehetőségek nehezebben elérhetőek, illetve az életkoruk vagy a krónikus betegségük miatt egy még veszélyeztetettebb célcsoportba tartoznak a vírusveszély potenciális szövődményei szempontjából. A lehetőségek sok tekintetben beszűkültek, és ezek felismeréséhez sem voltak mindig adottak a megfelelő körülmények, vagy a kellő alkalom.
2020-ban, a lezárások és a különböző szolgáltatások (pl: orvos, bolt, fodrász, stb.) átmeneti felfüggesztése miatt megjelenő leépítési hullámok következtében a teljes társadalomban mért munkanélküliség emelkedett. 2021 első felében, az oltások megjelenését követően, a gazdaság újraindításával párhuzamosan azonban végre fokozatosan elhárultak azok az akadályok, amelyek átrajzolták a korábbi életünk kereteit és főként a hátrányos helyzetű személyek munkavállalási esélyeit.
A járvány tavaszi időszakát követően stabilizálódott a munka világa és újra elkezdett bővülni a foglalkoztatás. Újra volt lehetőség a személyes, segítő szolgáltatások igénybevételére, kezdett csökkeni az otthoni munkavégzésre kötelezettek aránya, újranyitott a turizmus és a vendéglátás (és sok más szolgáltatás), illetve sok olyan munkahely kezdett ismét aktívan működni, amelyek mind-mind növelték a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási lehetőségeit.
A nyári időszakban már-már úgy tűnt, hogy magunk mögött hagytuk az elmúlt másfél év sok szempontból megterhelő nehézségeit és ismét szabadon élhetünk. Újra nyitottak a – korábban hol elérhető, hol csak távsegítséget nyújtó – rehabilitációt segítő orvosi, szociális és foglalkoztatást támogató szolgáltatások, ismét elérhetővé vált a személyes segítség igénybevétele.
A járványveszély azonban velünk maradt. Újabb és újabb hullámok nehezítik a hétköznapi életet, még ha az oltás által nyújtott védettség, vagy a maszkviselés, illetve egyéb védelmi intézkedések csökkentik a megbetegedések valószínűségét és következményeinek hatását. Együtt élünk ezzel a kockázattal, amely minden korosztály és egészségi állapot mellett más és más. Dolgozunk, állást keresünk, segítjük a rehabilitációt, támogatjuk a segítséget kérő ügyfelek problémáinak megoldását és elhelyezkedését, hogy teljes mértékben visszatérjen az élet normális menete a korábbi időszakban tapasztalthoz, és mindenki számára megfelelőbben működjön a világ a hétköznapi, akár egészségi állapotból fakadó kihívások és nehézségek ellenére.
Azonban az életben történő előre lépéshez elengedhetetlen a lehetőségek felismerése. A lehetőség a segítség igénybevételére, egy állás megpályázására és a megfelelő továbblépési irányok azonosítására.
A foglalkozási rehabilitáció területén a segítség és a lehetőség adott (projektek, állami hivatalok, civil szervezetek, akkreditált munkaadók, álláslehetőségek és munkaközvetítő honlapok), amellyel érdemes élnie mindazoknak, akik az elmúlt években kiszorultak a munka világából, vagy csak szeretnének előrébb lépni valamilyen szempontból. Ezeknek a segítő lehetőségeknek érdemes esélyt adni, mert a kísérletezés és a próbálkozás jelenti az első lépést a sok szempontból teljesebb, – és az egészségi állapotnak megfelelő – munkával töltött élet felé.
Ezért dolgozunk nap, mint nap, hogy Önöknek minél több és megfelelőbb lehetőséget és esélyt tudjunk teremteni, amely a külső körülmények (gazdaság, vírusveszély stb.) megfelelő alakulása esetén a lehető legtöbb egészségkárosodással élő ember számára jelenthet érdemi előrelépést a munka világában.
Ehhez kívánunk Önöknek sok erőt, kitartást és jó egészséget a 2022-es évre, hogy mindenki, aki dolgozni szeretne, megtalálja a segítő kezet és sikeresen tudjon munkát vállalni.
Az Érték Vagy! Portál szerkesztősége
Az alábbi videóban Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár évértékelése tekinthető meg: